2012.12.10. 08:41
Elmaradt a bronzvasárnapi vásárlás-roham
A vasárnap már az ünnepi készülődés jegyében telt. Majd' minden üzletben és vásárban nagy volt a roham, kivéve a kasszáknál.
Ennek tudatában – hogy mindkettő fogytán van – vetettük bele magunkat a vásári forgatagba. Szaloncukrot kerestünk, és találtunk is. A bőség zavarával küszködve mind a piacon, mind az Árpád téri vásárban, mind a bevásárlóközpontban. A hétvége első napján a pláza kínálata volt sokak számára vonzóbb, míg másnap a bronzvasárnapi Konzum piac csábított régen látott tömeget.
Utóbbi helyszínen már standnyi helyet foglalt számos karácsonyi portéka, amelyekre régiség között bukkanhatott az érdeklődő. Miközben egy-két szót váltottunk az árusokkal, mosolygós gyermekarcok tűntek fel. Ők – a hideg elen védekezve – a pláza játékboltjában töltötték idejük nagy részét. Nem kis meglepetést okozva szüleiknek. Percenként más-más gyermekjátékra fenték fogukat.
Az eladók, az elmúlt napok tapasztalatait összegezve a „szellem”babák és a televízióból jól ismert szemeteskocsira hajazó járművek forgalmát tartják említésre méltónak. Természetesen a hagyományos kirakók és a matchboxok mellet. A pláza valamennyi árusa megerősítette a szemmel látható tényt: tavaly ugyanezen időszak bevételét tekintve, ugyan elmaradt a várva várt roham, a visszaszámlálás elindult. Még tizennégy nap van karácsonyig.