2012.12.08. 10:16
Adottak a feltételek a szakácsképzéshez
Jó néhány évvel ezelőtt megszűnt a Bánomi lakótelepen lévő József Attila Általános Iskola főzőkonyhája – ma az ebéd a kórházból érkezik ide. A nagyméretű helyiséget kettéosztották; egy melegítőkonyha mellett mára készen lett a közeli Várhegyen lévő Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola tanműhelye.
A beruházáson jelentős mértékben osztozik a megyei kereskedelmi és iparkamara is. Juhász József elnök szerint ma már nem kell szégyenkezniük a francia testvériskola előtt. Cambrai-ban, a társintézményben ugyanis hasonló körülmények között gyakorolhattak korábban az esztergomi diákok.
Kiváló szakemberek vezetik a tankonyhát, köztük Bencze László és a gundeles Várvölgyi Attila mesterszakácsok.
Itt adott annak a lehetősége, hogy mintegy háromszáz, vendéglátó szakmában tanuló balassás diák elsajátítsa a legkorszerűbb, EU-konform szakmai ismereteket, nyitottak a felnőttképzés előtt is. És az alapok mellett megtanulhatnak egyedi recepteket, speciális, Duna menti gasztronómiai fogásokat is.