2012.04.21. 10:04
Kerékpárút épülhet Oroszlányban
Az oroszlányi önkormányzat 75 millió forintot nyert kerékpárút építésére.
Takács Károly polgármester és Cunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott ünnepi beszédükben a fejlesztés fontosságára tértek ki. Mint elhangzott, a kerékpárút közvetlenül, illetve közvetetten szinte az összes szolgáltató intézményt elérhetővé teszi, amivel nagyban hozzájárul a település és más városok lakóinak biztonságos kerékpáros közlekedési feltételeinek kialakításához.
Ezután minden jelenlévő drótszamárra pattant és ki-ki saját iskoláját vette célba. Tették ezt, mivel a délelőtt folyamán a város iskoláiban és óvodáiban a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos rendezvényeket tartottak, a városi vetélkedőnek pedig a Ságvári iskola adott otthont.
Ősszel kilométernyi úton kerekezhetnek
Tavaly májusban döntött a képviselő-testület az Új Széchenyi Terv „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” című pályázat benyújtásáról. A július 28-án küldött pályázat szerint kétoldali egyirányú gyalog- és kerékpárút épül ki a Rákóczi út mentén összesen 1048 méter hosszúságban. A projekt része mintegy 100 kerékpártároló építése is. A pályázaton elnyert, 90 százalékos támogatás összege 74.094.171 forint, a projekt összköltsége 82.326.858 forint. A tervek szerint a kivitelezés július elsejétől szeptemberig tart.