2012.04.09. 17:21
Kerekesszékkel utazik el az ötkarikás játékokra
Nem mindennapi teljesítményt ért el már eddig is a macedón Mile Stojkoski. A mozgássérült férfi harmadik olimpiájára megy el kerekesszékkel. Tata mellett találkoztunk vele.
Megyénkben Tata határában találkoztunk vele. Az 1996 óta baleset következtében mozgáskorlátozottá vált sportember mint mondta, a londoni olimpiát sem akarja kihagyni. Napi 50-70 kilométert haladva a
tervei szerint július 27-én, a megnyitó napján érkezik az angol fővárosba. Március 15-én indult Macedóniából és tizenöt országot, köztük hazánkat is érintve teszi meg a mintegy 3500 kilóméteres távot.Magányosan, de nem egyedül halad, kísérője Vladimir Pandowski segíti őt.
Magyarországi útja során több civil szervezet képviselőjével is találkozott. Célja, felhívni a figyelmet a testi fogyatékkal élők gondjaira, igényeire. Tevékenységével segíteni, támogatni fogja a fogyatékkal élőket. Egyúttal köszönetet szeretne mondani a magyar szervezeteknek és a macedón nagykövetségeknek, hogy segítették útja létrejöttét.