2012.02.14. 08:59
Vértesszőlős járást váltana
Vértesszőlős a tatabányai helyett a tatai járáshoz szeretne tartozni.
A minisztérium egyeztetésre bocsátotta az elképzeléseket, lehetővé téve, hogy az egyes települések vezetői kinyilvánítsák véleményüket, illetve megfogalmazzák javaslataikat azzal kapcsolatban, hová is kívánnak tartozni. Január végéig hatszáznál is több javaslat érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló egyeztetés során.
Császár és Süttő mellett Vértesszőlős is megtette a szükséges lépéseket. A település nem a tatabányai, hanem tatai járás részeként képzeli el jövőjét. Érveiket polgármesterük levélben jutatta el Dr. Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárnak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a javaslatok harmada eltérő járási székhely kialakítására irányul, több mint fele pedig arról szól, hogy egy adott település a besorolástól eltérő járáshoz kíván tartozni.
– A történelem során több száz évig kötődtünk Tatához, míg Tatabányához egyetlen szállal sem kapcsolódtunk. Ma is szorosabban kötődünk Tata térségéhez, hiszen közös beruházásaink vannak, tagjai vagyunk a Tata és Környéke Turisztikai Egyesületnek és az Által-ér Szövetségnek – kezdte sorolni az érveket Dr. Nagy Sándor, aki szerint Vértesszőlős profiljához jobban illik a vidékies Tata, mint az iparias Tatabánya.
Mint elmondta, a tatai kistérség településeivel optimálisabb érdekközösséget alakíthatnának ki, ráadásul átcsatlakozásukkal a 3100 vértesszőlősi lakos kiegyenlítené a járási elosztás aránytalanságait. Az eredeti besorolás szerint ugyanis a tatai járás lakossága a felét sem éri el a tatabányainak. De a vértesszőlősiek életének megkönnyítésével is indokolja a település járásváltási igényét.
Vértesszőlős járásváltási szándékával kapcsolatban Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott a kérdésünkre a következőket jegyezte meg:
– Már más fórumon is elmondtam, én arra bíztatom az érintett települések polgármestereit, jussanak konszenzusra a járási besorolásokat illetően. Mi csak a képviselő-testületek véleményét ismerjük, mert bár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állampolgári észrevételeket is várt, tudomásom szerint Vértesszőlősről egyetlen ilyen sem érkezett határidőre – tájékoztatott Czunyiné dr. Bertalan Judit.
A 28 független polgármestert tömörítő Polgármesterek a Falukért Egyesület is hallatta a hangját az ügyben. Maszlavér István elnök elmondta, az egyesület megfogalmazta véleményét, amelyet levélben el is juttatott Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízottnak.
– Ismerjük Vértesszőlős érveit és szándékát, úgy gondoljuk, a települések önrendelkezési joga, hogy megválasszák, melyik járáshoz kívánnak csatlakozni – mondta Maszlavér István.
A településen járva helyieket kérdezve akadtak, akik Tata, míg mások Tatabánya mellett tudtak érveket felvonultatni.
További részletek a 24 Óra keddi számában!
Fizessen elő a megye napilapjára, mert a 24 Óra önnek is jár!