2011.07.11. 05:44
Ötvenhárom millióból újult meg a kultúr
Alaposan megfiatalodott a bajótiak által kultúrházként emlegetett hetven éves művelődési ház, amely a lábatlani cementgyár támogatásával egykoron munkásotthonként épült meg a falu főutcáján.
A sikeres együttműködés eredményeként az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a célok megvalósításához 53,1 millió forint érkezett a településre. Az épület átalakításával, bővítésével, felújításával jött létre a bajótiak új büszkesége, az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató tér. A kivitelezést az elmúlt év szeptemberében kezdte, és május közepén fejezte be egy fővárosi kft. A műszaki ellenőrzést a komáromi Bricoll Kft. végezte.
Új a tető, a fehérre meszelt külső falak elegáns faburkolatot is kaptak. A mozgásukban korlátozottak is be tudnak jutni az épületbe, ahol újdonságként látogatófogadó portát, akadálymentes – gyermekek pelenkázására is lehetőséget adó – vizesblokkot alakítottak ki. A nagyteremben felcsiszolt parkettán sorakoznak az új székek, a programokra remélhetően szép számban érkezőket a falak mellett összcsukható ülőalkalmatosságokon is el tudják majd helyezni. A hét közbeni utolsó nagytakarításra megmozdult a település, kéttucatnyian szorgoskodtak az épületben.