2011.07.12. 10:37
Honvédségi esélyegyenlőségi nap
Július 9-én a Magyar Honvédség Esélyegyenlőségi Napot tartott a Monostori erődben. Az eseményen Hende Csaba, honvédelmi miniszter és Farkas Flórián, a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos mellett jelen volt Dr. Molnár Attila Komárom, és Michl József Tata polgármestere is.
„Az esélyegyenlőség nem csak jog, amit mindenki számára biztosítani tartozunk, de lehetőség is. Főleg azoknak, akik rászorulnak arra, hogy megtalálják helyüket a világban. Magyar Honvédségnél megvalósul az esélyegyenlőség, hiszen az egyenruha eltakarja a különbözőségeket, minden katonára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, ugyanolyan joguk van az előmenetelre. A honvédség valamennyi alakulatánál esélyegyenlőségi referensek tevékenykednek, a különbségek megszüntetése jelen van a vezetés gondolkodásában is. Az egyenlőtlenség mint probléma nálunk nem jelentkezik. Ebben különbözünk a társadalom legtöbb szervezetétől. Az elmúlt 13 hónapban nem volt arra példa. hogy roma származású katonára panaszkodtak volna, vagy roma katonát ért volna valamilyen sérelem a származása miatt” - fogalmazott Hende Csaba, majd hozzátette, az esélyegyenlőségi tábor a honvédség egyik legkiemelkedőbb eseménye.
Ez alkalommal főleg a roma fiataloknak mutatják be a katonaélet szépségeit. Lehetőséget teremtve számukra, hogy a honvédségnél elhelyezkedve a haza szolgálatába álljanak. Farkas Flórián miniszteri biztos véleménye szerint egyedülálló mindaz, amit a minisztérium annak érdekében tesz, hogy a magyar társadalom egyik legbonyolultabb kérdését megoldják. Kiemelte, hogy az Orbán-kormány új roma-politikát hirdetett, mely Európában is egyedülállónak és követendőnek bizonyul.
„A minap írtuk alá Miniszterelnök Úrral azt a keretszerződést, mely szakmai alapokra épül, konkrét felelősségre és feladatleosztásra. Célunk, hogy legalább 100 ezer romát vigyünk vissza a munkaerő-piacra. A magyar cigányság nem szeretne segélyekből élni” - mondta Farkas Flórián. Az Esélyegyenlőségi Nap értekezlettel folytatódott. Ezt követően az érdeklődők katonazenekari műsort és közelharc bemutatót láthattak. A rendezvény zenés-táncos műsorral zárult.