2010.08.01. 12:07
Galambos Lajos szórakoztatta a vendégeket Bokodon
Galambos Lajos volt a sztárvendég szombaton Bokodon, a VI. Vadász- és Falunapon. A kilátogatókat solymászbemutató és csikós felvonulás is várta.
Aki aktív kikapcsolódásra vágyott, jókat akart enni, inni, kellemes környezetben kívánta eltölteni a szombatot, és még értékes nyereményeket is szeretett volna hazavinni, annak Bokodra vezetett az útja, a VI. Vadász- és Falunapra. A vadászháznál a Megyei Vadászkürt Egyesület műsorát vadász-, íjász-, és solymászbemutató, légpuska lövészet, valamint a bugaci csikósok felvonulása követte, miközben vaddisznósültet, marhapörköltet és bokodi vegyes halászlét kóstolhattak a vendégek a településtől pár kilométerre lévő csodálatos erdei környezetben.
Koradélután a község rendezvényterén Major Adrienn főszervező konferálta fel az éjszakába nyúló programsorozatot, amit bizony néha egy-egy rövid zápor erejéig megtréfáltak az égiek. A gazdag, változatos szórakoztató műsorban fellépett többek között az Egyedné Selmeczi Ágnes vezette Lipityő gyermek néptánccsoport, a pusztavámi Német Nemzetiségi Énekkar, a Shadows Live Band, a Pötörke táncegyüttes és a Kincső zenekar, valamint sztárvendégként Galambos Lajos.
A falunap kísérőrendezvényei között mini vidámparkba, szöszmötölőre invitálták a gyerekeket, egészségügyi vizsgálatokra az idősebbeket, de lehetőség nyílt a helyi borok kóstolására is, a művelődési házban pedig régi játékokból, fafaragásokból és gobelinekből nyílt kiállítás.
Nagy érdeklődés kísérte az esti tombolát, melyen számtalan értékes nyeremény lelt gazdára, végül az Atlantic együttes utcabáljával zárultak a VI. Vadász- és Falunap bokodi eseményei.