2010.08.11. 14:50
Bemutatták az LMP polgármester-jelöltjét
A tatabányai polgármester-jelölt Nagy Károly három gondolat – fenntarthatóság, igazságosság és részvétel – köré épülő programjukról is szót ejtett.
Az LMP polgármester-jelöltje a 34 éves Nagy Károly közgazdász, bölcsész végzettségű. Tősgyökeres tatabányai, így ismeri a várost, az itt élőket, a helyi adottságokat és problémákat.
Nagy Károly három gondolat – fenntarthatóság, igazságosság és részvétel – köré épülő programjukról is szót ejtett.
A fenntarthatósághoz kapcsolódik egyebek mellett egy valódi zölderőforrás-gazdálkodás. Az igazságosság alatt a polgármester-jelölt a társadalmi együttműködés során megtermelt javak méltányos elosztását értette. A részvételt pedig a demokrácia egyik alapköveként említette, miszerint Tatabánya lakóinak nagyobb teret kell adni a döntésekben, elképzeléseik érvényesítésében.
A tizenkét nem dühös ember: Galyas László, Görög Zsolt, Renczes Dávid, Igó Zoltán, Román Gyula, Szilágyi László, Szamódy Zsolt, Elek Imre, Szilágyi Zoltán, Körtvélyfáy Menyhért és Barth Szilvia.