2010.06.21. 14:05
Nem kell délután is iskolába járniuk a sárberkiseknek
Hétfőn már a Herman-iskolában tartott nevelőtestületi értekezletet a tatabányai Sárberki iskola tanári kara. Krutilla Katalin igazgató ígéri, nem lesz délutáni tanítás az iskolában.
– Az utolsó simításokat végezzük a kölcsön épületen, van mit javítani. Igazgató utódommal, Krutilla Katalinnal úgy állapodtunk meg, hogy a Sárberkiből a kiköltözést én vezénylem le, az új helyre beköltözést már ő. A kivitelező az épületet június harmincadikán veszi át, július elsejével akár már el is kezdhetik a munkát. Abban bízom, hogy a téli szünetben már visszaköltözhetnek – mondta Jóna Imre.
– Hiába megyünk kisebb épületbe, nem lesz váltott műszakos tanítás szeptembertől – hangsúlyozta már Krutilla Katalin. – A mai gyerekek ezt a módszert már nehezen viselnék el, és a szülőknek sem akartam ekkora terhet tenni a vállukra – magyarázta az új igazgató.
Bár a Kincskeresőben éppen ugyanannyi a tanterem, ahány a Sárberkis osztály – tizenkilenc –, hat kisebb termet csoportszobának kellett kinevezniük, s lemondtak a tanáriról.