2010.06.06. 09:27
Elballagtak a legnagyobb óvodások
A szeptembertől iskolába járó óvodáokat ballagtatták el több településen is. Dadon, Bokodon és Vértessomlón is előkerültek a zsebkendők a kicsik búcsúzásán.
Körtáncokkal köszöntek el a legnagyobbaktól Dadon
[/caption]
A vegyes csoport lakodalmassal, a legkisebbek pedig játékfüzérrel búcsúztatták a dadi óvodában péntek délután kilenc társukat, akik szeptembertől már az iskola padjait koptatják. A 44-es összlétszám azonban alig csökken ősszel, hiszen nyolc apróság érkezik az intézménybe.
A most elköszönő gyerekek az esemény végén nemcsak ballagó tarisznyával, hanem egy csoportképpel, a jelükkel ellátott kaviccsal is gazdagodtak, ám a kicsik és a szülők, nagyszülők szívét minden bizonnyal azok a pár soros versikék dobogtatták meg leginkább, melyekkel Csillag Istvánné intézményvezető köszönt el egyesével, név szerint tőlük, felidézve az aprósággal kapcsolatos emlékeket, jellemző vonásokat, s egyben útravalót adva az iskolai esztendőkre.
A gyerekek utolsó közös kirándulására június 11-én kerül sor, amikor Budapestre utaznak, ahol a repülőgép emlékparkba, s a cirkuszba látogatnak el még emlékezetesebbé téve a dadi óvodában eltöltött éveket.
Könnyes búcsú Bokodon
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Puszival köszöntek el egymástól a bokodi ovisok
[/caption]
Mindhárom vegyes csoport külön tartotta évzáróját a bokodi óvodában szombaton, így egész nap nagy volt a forgalom az intézmény környékén, ahol búcsúztatták azt a tizennégy apróságot is, akik szeptemberben már az iskolapadban ismerkednek a számokkal és a betűvetéssel. A zsúfolásig megtelt tornateremben versekkel, dalokkal idézték fel a kicsik az őszi emlékeket, a mikulást és a karácsonyi ünnepeket, a farsangot, nemzeti ünnepeinket, a tavasz közeledtét, a húsvéti nyuszi simogatást, tehát mindent, ami az évet emlékezetessé tette. Kattogtak a fényképezők, forogtak a videó felvevők, hogy megörökítsék az ünnepi pillanatokat, miközben nem egy alkalommal a zsebkendők is előkerültek, hogy felitassák az öröm és meghatódottság könnyeit.
Tizennégyen búcsúztak a somlói ovitól
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Tizennégy gyermek ballagot el a somlói óvodából
[/caption]
„Gyermekük a mai napon élete első fordulópontjához ért. Lezárult élete legtisztább, legőszintébb, legbiztonságosabb és leggyermekibb időszaka. Kérem önöket, neveljék továbbra is szeretetben, békességben gyermekeiket, ne engedjék el soha a kezüket.” – ezeket a gondolatokat helyezte a szülők képzeletbeli tarisznyájába szombaton Kesztlerné Koller Helén a vértessomlói óvoda ballagási ünnepségén, melyen 14 gyermek vett búcsút a társaiktól, nevelőiktől. Ősszel 17-en érkeznek az óvodába, így az 50 férőhelyes intézményben összesen 55 apróságról gondoskodnak majd. Mint megtudtuk, helyszűke miatt más településről nem is tudnak gyerekeket fogadni.
A kicsik körjátékai, táncai, búcsúzó ünnepi műsora előtt az óvoda vezetője Hartdégenné Rieder Évát, az általános iskola igazgatóját is köszöntötte valamennyi szülő, s nevelőtársa nevében abból az alkalomból, hogy pénteken a megyei önkormányzat által szervezett Pedagógusnapi Ünnepségen a Komárom-Esztergom Megyei Közoktatásért Közalapítvány által három esztendeje alapított, s évente csupán három pedagógusnak adományozott Öveges József-díjat vehetett át.