2010.05.23. 11:03
Családi napot tartottak a Füzes utcai iskolában
A Kemma.hu egyik olvasójától, Konkoly Andornétól kaptuk a hírt, hogy a Füzes utcai iskolában családi napot rendeztek.
A program során elsősorban a sportra és az egészséges életmódra fektették a hangsúlyt. A családokból csapatokat alakítottak, akik váltóversenyen, ügyességi játékokon mérték össze erejüket. Még a CKÖ elnöke is részt vett az egyik csapatban, mint csapattag. A versenyek után a közös játék, beszélgetés kapta a főszerepet, felelevenítették a hagyományaikat, énekeltek, táncoltak.
Miközben a családok versenyeztek egymással, addig a kisebbségi önkormányzat képviselői, dolgozói fakanalat ragadtak. A díjkiosztó előtt így mindenki jóízűen falatozgathatott.
„Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az iskola igazgatójának, Pallos Jánosnak és igazgatóhelyettesének Payer Eszternek illetve az iskola tanárainak, dolgozóinak, hogy közösen meg tudtuk valósítani ezt a programot. Véleményünk szerint a résztvevők egy felejthetetlen délutánt töltöttek el családtagjaikkal, szüleikkel, testvéreikkel. Reméljük, hogy a jövőben is sikerül ilyen rendezvényt közösen megszerveznünk.” – zárta a levelét Konkoly Andorné.