2010.05.15. 09:21
A szakma ismerte el a beruházási igazgató munkáját
Nem mindennapi elismerést vehetett át a közelmúltban Kontschán Jenő, az oroszlányi Szolgáltató Zrt. beruházási igazgatója.
A szövetség - összesen 60 cég - távhőszolgáltatással foglalkozó szervezetek, gazdasági társaságok, vállalatok és intézmények. Az érdekképviselet keretében a tagok kezdeményezésére koordinálja, szervezi a gazdálkodó szervezetek, vállalatok összehangolt fellépését mindazon kérdésekben, amelyek az egész szakma, vagy egy-egy szakterület jó hírneve és a gazdálkodási, szolgáltatói érdekek érvényre juttatása körében bármely téren felmerülnek.
Kontschán Jenő egész eddigi munkássága a távhőszolgáltatással áll szoros kapcsolatban. 1974-ben még a Komtávhő oroszlányi üzemvezetőjeként kezdte, majd 1992-től az ezt felváltó Távhő kft. ügyvezetője lett. Az ezredforduló óta beruházási igazgatója az utód Szolgáltató Zrt-nek, ahol a távhőszolgáltatás fejlesztése, korszerűsítése, népszerűsítése a feladata. Mint mondja, van munka bőven, hiszen a társaság sikerrel pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaira.
A most kezdődő projekt munkálatai nettó 350 millió forintba kerülnek. A júniusban induló korszerűsítés során negyvenhárom egyedi, fogyasztói központ és 23 lakás hőközpont épül Oroszlányban. A munkák befejezési határideje október 15. úgy, hogy a fűtési szolgáltatásra már szeptember 15-től készen kell állnia az új rendszernek.