2010.03.25. 17:08
Kalapács alatt az üdülő
A megyei önkormányzat gazdálkodási mutatói javítása érdekében is hat ingatlanától megválna. A március 19-ei ajánlattételi határidőre azonban csak a balatonvilágosi üdülőre érkezett két ajánlat, ezért a másik öt ingatlan értékesítésére elindított versenypályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította a testület.
Az első, igazán élénk véleménynyilvánításra az az intézkedési terv adott okot, amely az idei költségvetési hiány csökkentése érdekében született.
Győri István, a pénzügyi bizottság elnöke azt kifogásolta, hogy a hiánycsökkentés elhatározása és a tettek között már három hónap telt el.
Kerti Katalin, az oktatási bizottság „aspektusából” arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszorító intézkedések jelentős mértékben érintik a megyei fenntartású oktatási intézményeket, a fentnevezett bizottságot még sem vonták be a döntés előkészítésébe. Emellett a felszólaló azt is kifogásolta, hogy a tervezet a megváltozott munkaképességűek alkalmazását gazdasági céllal vette figyelembe.
Székely Antal, az MSZP frakció vezetője értetlenségének adott hangot, miszerint ez az „óhajok gyűjteménye” tízmilliós megtakarítást vizionál, holott az önkormányzat költségvetési hiánya a milliárdot közelíti.
Dr. Völner Pál, a megyegyűlés elnöke megjegyezte, az előterjesztés lényege, hogy a különböző intézmények vezetőit ösztönözzék arra, hogy munkatársaikkal közösen költségtakarékosan gazdálkodjanak.
– Sorozatos, tömeges elbocsátások nem jelentenek megoldást – hangsúlyozta az elnök. – Szerencsére, nincs olyan állapotban az önkormányzat büdzséje, amely indokolná a drasztikus beavatkozást, ám a felelős döntéshez az első negyedév gazdálkodásának pontos adataira van szükség.
Győri István, – kifejezésével élve – a félreértések félóráját, „vígjátékát” azzal zárta, semmilyen közgyűlési felhatalmazás nem kell ahhoz, hogy a különböző intézmények vezetői takarékosságra sarkallják kollektívájukat...
Direkt módon a közgyűlésen nem hangzott el, hogy a hosszabb ideje sikertelenül zajló önkormányzati ingatlanok értékesítése is javítana a testület gazdasági helyzetén, de az egyértelmű, hogy az értékesítésekből befolyt összegek is mérsékelnék a hiányt.
A balatonvilágosi üdülő megvételére a közelmúltban két ajánlatok érkeztek. A KESÁR Kft. bruttó 121 millió Ft-ot kínált az ingatlanért. Bánkúti Zoltán, Bánkúti Zoltánné, Bánkúti Gábor és a Bánkúti Sport Kft. bruttó 131 millió Ft-ot költene erre a célra.
Öt ingatlan még eladó
Az alábbi ingatlan értékesítésére elindított versenypályázati eljárástnyilvánította eredménytelenné a közgyűlés
1. Szent Borbála Kórház 01. telephely
2. Tatabánya-Dózsakert volt ÁNTSZ-székház
3. Tata, Diófa utcai középiskola és kollégium
4. Bükfürdői üdülő ingatlant
5. Baj-Szőlőhegy külterületen található volt polgári védelmi telephelyet.
Az ingatlan piaci értéke a januári forgalmi értékbecslése szerint, 160 millió forint. A 131 milliós ajánlat ennél 18 százalékkal alacsonyabb, a korábbi ajánlatoknál azonban kedvezőbb. Ám a pénzügyi bizottság az eladást megelőzően azzal a javaslattal állt a közgyűlés elé, hogy a két pályázó licittárgyaláson döntse elé, kié legyen az üdülő. Az induló licitár a magasabb, 131 milliós ajánlat lesz. A a licittárgyalás léptéke 1 milliós.
További részletek a pénteki 24 Órában!
nyilvánította eredménytelenné a közgyűlés
1. Szent Borbála Kórház 01. telephely
2. Tatabánya-Dózsakert volt ÁNTSZ-székház
3. Tata, Diófa utcai középiskola és kollégium
4. Bükfürdői üdülő ingatlant
5. Baj-Szőlőhegy külterületen található volt polgári védelmi telephelyet. -->