2009.11.14. 20:04
Vonat helyett busz: hat új járat a megszűnő vasútvonal helyett
A kisbéri kistérség, valamint Kisigmánd, Nagyigmánd és Csém települések polgármestereinek küldött meghívót péntekre egy közlekedési konzultációra Keleti György országgyűlési képviselő.
A megbeszélésen a közösségi közlekedést használók is részt vehetettek, olyan kérések is elhangzottak, amelyet figyelembe vesz a Vértes, valamint az Alba Volán is a december tizenharmadikán életbe lépő menetrendben: hat új vonalpárt indítanak el.
Az egész kistérséget érinti a személyszállítás megszüntetése. Eddig például Akáról úgy lehetett eljutni Székesfehérvárra, hogy a Volán járattal elutazott az akai lakos Bakonysárkányba, ott pedig felszállt a vonatra. A kisbéri kistérség valamennyi települése igénybe vehette a vonatot, az már más kérdés, hogy nem használták elegen - vélekedik Keleti György.
A konzultáción részt vett Aba Botond, a Közlekedéstudományi Intézet igazgatója, Horváth László, a régió közlekedés-fejlesztési irodájának vezetője, Nagy Zoltán, az Alba Volán, valamint Németh Tamás a Vértes Volán forgalmi igazgatója. Aba Botond ígéretett tett arra, hogy a Mórról Székesfehérvár irányába tartó busz is érinti majd Kisbért.
Konkrét kérések is elhangzottak. Bakonysárkányból reggelente tízen-tizenöten járnak dolgozni Székesfehérvárra, ők szeretnének beérni a hat órai munkakezdésre. Azt már Keleti György vetette fel, hogy az eddig Kisbérre vonatozó bakonysárkányi diákoknak a buszhoz át kell kelniük a veszélyes nyolcvanegyes főúton. Ezért a képviselő azt kérte, hogy a busz menjen be a településre a diákokért.
Az új buszmenetrend december tizenharmadikán lép életbe, a kisbéri konzultáción elhangzottak írásos változatát még a véglegesítés előtt tanulmányozhatják a polgármesterek is.