2009.11.01. 10:28
Rendezetlen büfésor: nagyobb területet használnak, mint amit bérelnek
Az önkormányzat egységesíteni az utcaképet. Több megoldást is megvizsgálnak.
A polgármesteri hivatal munkatársai megvizsgálták ezt, s azt javasolták a képviselő-testületnek, hogy dolgoztassanak ki egy középtávú fejlesztési koncepciót ezen közterületre. Erre azért is szükség lenne, mert az önkormányzat már korábban pályázatot nyújtott be a Fáklya utca burkolatának felújítására.
Az érvényben lévő építési szabályzat szerint az itt kialakítható legkisebb telekméret ezer négyzetméter, melynek legnagyobb beépítettsége maximum 30 százalék lehet, s ezt bármilyen fejlesztés esetén figyelembe kell venni. Lehetséges lenne a szabályozási terv módosításával, hogy a felépítmények tulajdonosai a felépítményeik alatt lévő területet kedvezményes áron megvehessék, cserébe az önkormányzat feltételként megszabná a tulajdonosoknak az egységes utcakép kialakítását.
Megoldás lehet az is, hogy a város alakítsa ki az egységes utcaképet, s az így létrehozott épületekben a korábbi felépítmények tulajdonosainak bérleti jogot biztosítanának. Erről később döntenek.