2009.09.06. 10:46
Munka lesz elég, az segít megöregedni
Zalaegerszegi evangélikusok látogattak Bokodra.
A lelkész Bokod szülötteként egykor Németh Tibor, a község jelenlegi alpolgármesterének, a Bokodi Szőlő- és Borbarát Kör vezetőjének szomszédságában és baráti szeretetétől övezve nevelkedett, ám a sors úgy hozta, hogy végül Zala megyében talált második otthonára. A borbarátok pár esztendővel ezelőtt tettek kirándulást arra a vidékre, s Szabó Vilmos az ottani hívekkel összefogva vendégségbe invitálta a szülőfalujából érkezőket. Az akkori szíves vendéglátást viszonozták szombaton a bokodi evangélikus gyülekezet és borbarát kör tagjai előbb a parókián és templomban, majd a szőlőhegyen, Akóts Vilmos pincéjében.
A templomi áhítatot követően Zsebők István világi vezető ismertette az egyházközség 1624-ig visszavezethető szálait, amikor a reformáció hatására a lakosság többségét kitevő evangélikusok gyülekezet alkottak Bokodon. Mint elmondta, a történelem viharai nemcsak a gyülekezetet, de a falut is megtépázták. A török háborúk következtében több évre pusztává lett, majd érkezett a telepítések időszaka, később az Eszterházy birtokká válás, melynek során a protestánsok vallásgyakorlása nehezebbé vált. A gyülekezeti hitélet azonban nem szakadt meg, bár a tagok száma a második világháború után előbb lassan, később gyorsabban csökkent, ma 300 fő körül van.
Lelkészlakot 1790-ben, 1875-ben, majd 1976-ban épített a gyülekezet, a parókia teljes felújítására öt évvel ezelőtt került sor, s a hívek legnagyobb örömére ez év júliusától Kósa Gergely lelkész és felesége személyében ismét lakókra talált. A községben ugyanis 2002-től helyettes evangélikus lelkész szolgált, így érthető, hogy az egyik idős gyülekezeti tag azt kérte a balatonfüredi származású, első szolgálati helyére érkező lelkésztől, hogy itt öregedjen meg.
„Munka lesz elég, az segít megöregedni.” – fogalmazott Kósa Gergely, aki nemcsak az evangélikusokat, de a Bokodon élő több mint kétezer embert is szeretné megszólítani, hiszen vallja: „nem az a fontos, hogy ki, melyik vallási felekezethez tartozik, hanem hogy érezze Jézus szeretetét. Mert Jézus Krisztus nem vallásosságra hív, hanem élő hitre.”