Közélet

2009.09.10. 08:55

Fontolgatják a megyeváltást

A júliusi közmeghallgatáson szóba került Óbarokon: Komárom-Esztergom megyéhez tartozna a most még Fejér megyei település. Az már biztosnak látszik, hogy népszavazás az idén nem lesz, de a megkérdezettek állítják, könnyebb lenne az életük a váltás után.

Müllner Helga

Szárligeten át visz az út előbb Nagyegyházára, majd Óbarokra. Nem kell sokáig autóznunk, hogy elérjük a Nagyegyháza táblát, pedig valójában már Fejér megyében járunk. Hiába a külön településnév-tábla, később tudjuk meg Borbíró Mihály polgármestertől, hogy valójában egy településről, Óbarokról van szó. Az ittenieknek fontos az identitásuk, ezért külön Nagyegyháza táblát készíttettek nekik.

Az Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán előbb a nemrégiben nyílt kisboltba nézünk be. Nem lepődünk meg, amikor Bencsikné Vadai Zsuzsanna eladó elmondja: Szárligetről jár át, sőt, néhány helybélinek a 24 Órát is hozza mindennap. Ahogyan a vásárlóktól hallja, leginkább az orvosi ellátás miatt szeretnének hivatalosan is Tatabányához közelíteni.
Megérkezik Horváth Géza, aki hét éve nagyegyházi, előtte öt évet

Tatabányán, az előtt Budapesten élt. – A szép természeti környezet miatt váltottam. Nem bántam meg, bár az autópálya miatt jó lenne zajvédő fal – fogalmaz.

Tíz éve váltott Szárliget

Szárliget 1999. július 1-jétől megyénkhez tartozik. Mezei Ferenc polgármester úgy véli, az orvosi ellátásban előtte is szívesen látta őket Tatabánya, így ez nem változott. A közigazgatási váltás okozott nehézséget, főleg a vállalkozóknak. – Hosszú távon jobb, hogy Komárom-Esztergom megyéhez tartozunk, bár azt nem tudom, hogy hol a vége? Mindig lesz település a megyehatáron. Azt kell mérlegelnie Óbaroknak, mik az előnyei, a hátrányai a váltásnak – érvel Mezei Ferenc. Furcsállja, hogy ők felajánlották az óbarkiaknak a felújított iskolájukat, elment volna oda is az iskolabusz, mégis csak egy család kérte.

Szerinte az ügyintézés mindenképpen a Komárom-Esztergom megyéhez való csatlakozást indokolja. Fehérvár ötven kilométerre van tőlük, Tatabánya tizenötre. Ahogyan tapasztalja, nem annyira bürokratikus a tatabányai közigazgatás: bejelentkezés nélkül is szóba állnak vele az okmányirodán. Az orvosválasztásban sem volt kérdés, hiába költözött, maradt a tatabányai háziorvosánál. – Fejér megye nem foglalkozik velünk. Úgy érzem, ha Tatabányához tartozunk, több fejlesztés jutna nekünk – mondja.

Borbíró Mihály polgármesternél járunk. Megjegyzi: hosszú út vezetett el a júniusi közmeghallgatásig, ahol szóba került a megyeváltás, ezt még a ciklusa elején megígérte a választóknak. Azóta közvélemény-kutatást is végeztek, amely a polgármester szerint érdekes és meglepő eredményt hozott. Jelenleg nyolcszázegyen laknak Óbarokon és a nagyegyházi részen, közülük hatszáztizenkilencen választópolgárok. A közvélemény-kutatás negyvenöt százalékukat kérdezte meg.

Egyrészt a nagyegyházi oldalon a megkérdezettek hatvankilenc százaléka támogatná ténylegesen a csatlakozást, az óbarki részen negyvenkét százalék. Ezek szerint a megkérdezettek fele szeretne megyénkhez tartozni. A kutatás adatai miatt a keddi képviselő-testületi ülésükön meg is szavazták, hogy az idén nem írnak ki önálló népszavazást a megyeváltásról, amely akkor érvényes, ha a lakosok ötven százaléka elmegy. Attól tartanak, hogy érvénytelen lenne a végeredmény vagy nem szavaznák meg. Mivel az országgyűlési választások évében nem íródhat ki helyi népszavazás, addig várnak, amíg egy országos mellé nem illeszthetik oda a saját kérdéseiket.

A régió központja Súr

Megyehatáron, de az innenső, vagyis a Komárom-Esztergom megyei felén fekszik Súr, 1950-ig Veszprém megyéhez tartoztak. – Hátrányunk az előnyünk, sőt, a vonzerőnk is. Belső központ vagyunk a régióban – fogalmazott ifj. Sógorka Miklós polgármester. Kisbértől, Mórtól, Zirctől 20 kilométerre vannak; Tatabányától, Győrtől, Veszprémtől, Székesfehérvártól 50 kilométerre. Fel sem merült bennük a váltás, elégedettek a megyei önkormányzat és a társulás munkájával. Az gond: a már Fejér megyei, hat kilométerre fekvő Bakonycsernyére nincs buszjárat. A súriak leginkább Móron dolgoznak, intézik ügyeiket.

Borbíró Mihály szerint gazdasági szempontból a csatlakozás előnye vitathatatlan, hiszen közelebb vannak Tatabányához, mint Székesfehérvárhoz. Középiskolába sok fiatal jár át Tatabányára. A buszközlekedés is a mi megyénkhez köti őket: a Vértes Volán járata közlekedik Tatabánya és Bicske között.

Az általános iskolások Bicskére járnak már évek óta. Emiatt a hagyomány miatt nem választották a szülők a szárligeti iskolát. Nagy harcuk volt, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórházhoz tartozzanak hivatalosan, ne a Fehérvárihoz. Újbarokkal és Szárral együtt sikerült. A Fejérvíz az ÉDV Zrt.-től vásárolja a vizet, ezt isszák az óbarkiak, Nagyegyházán az ÉDV a szolgáltató.
– Nem mindegy, hogy Fejér megye északi csücske vagy Komárom megye Budapest felé eső vége vagyunk – hangsúlyozza Borbíró Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!