Közélet

2009.09.24. 17:04

Az egészségügy helyzete sokat romlott

A megyei közgyűlés dr. Völner Pál elnökletével kezdte meg őszi munkáját. A képviselők a „zárt üléses” napirendi pontokkal együtt több mint húsz témát tárgyaltak meg csütörtökön a tatabányai megyeházán.

Petrik József

Milliós összegekről, bérbeadásról, ingatlanok eladásáról határozott a testület különösebb észrevételek nélkül. Némi meglepetésre azonban, két hivatalos tiltakozás megfogalmazása keltette a legnagyobb érzelmi hullámokat. Ebben, a megyegyűlés csatlakozott az agrártámogatások nemzeti kereteinek csökkentése ellen protestálókhoz, valamint a fővárosi és megyei közoktatási közalapítványok támogatására megállapított költségvetési előirányzatok megnyirbálásával sem éretett egyet a testületi többség.

Mivel ezek a napirendek nagyjából a fórum félidejében történtek, előtte azért más ügyeket is megtárgyaltak a testület tagjai. A megyei egészségügyi fejlesztési szakmai programjának végrehajtásával összefüggésben dr. Jónás Pál, az illetékes bizottság tagja kiemelte, a fent nevezett szakmai program 2004. óta létezik szűkebb hazánkban. Az abban meghatározott feladatok végrehajtásának értékelése során azonban leginkább arról lehet beszámolni, hogy mi nem történt megyénkben az egészségügy területén. Évek alatt kialakult olyan országos rangsor élére ugrott Komárom-Esztergom megye, amelyet vezetni nem túl nagy dicsőség. Az átlagéletkor növekedésének szűkebb hazánkban a legrosszabbak a kilátásai. A várhatóan emelkedő munkanélküli szám csak tovább gyengítheti az emberek „túlélési” esélyeit. Megyénkben az egészségügy helyzete sokat romlott és súlyosan romló. Nemhogy ázsiai, hanem afrikai szintre süllyedhet – mondta a szakember.
dr. Udvardi Erzsébet, az egészségügyi és szociális bizottság vezetője hangsúlyozta, hogy a helyzet javítására az eszköz nem a mi kezünkben. Ez országos feladat. A program elkészültekor más volt az ágazat finanszírozása, a törvényi szabályozás. A jövőre nézve, akár az alapellátás szintjéig lebontva új koncepciót kell készíteni, még pedig „merész” határidővel. Az elnök asszony 2010 őszét javasolta.

Szó esett még a tanácskozáson a Bábolna környékén található megyei önkormányzati tulajdonban lévő földterületek újabb egy évre történő bérbeadásáról, az ingatlanhasznosítási ügyek kapcsán pedig az önkormányzat megbízta az Inköz Zrt.-t, a balatonvilágosi üdülőjének értékesítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!