2009.08.10. 13:56
Porrá zúztak két autót Komáromban - Fotókkal
Több ezren látogattak el a hét végén a Komárom rendezett amerikai autó fesztiválra. Az egyik legnagyobb sikert a Big Foot-show aratta, az óriási járgány két autót zúzott porrá.
Az óriási járgány két autót zúzott porrá (Fotó: Raáb Zoltán)
[/caption] Csaknem ezer amerikai autó dübörgött végig szombaton Komárom utcáin, nem is közlekedési káoszt okozva a városban. A Duna menti településen immáron nyolcadik alkalommal rendeztek fesztivált. A "bázison", a Monostori-erődben is több ezer érdeklődő fordult meg. Aki kilátogatott, egy percig sem unatkozott, hiszen rengeteg programot állítottak össze a szervezők. Az autókat most is színpadon mutatták be, az egyik elkerített részen füstöltek a gumik, szlalomversenyet tartottak, sokan figyelték a Big Foot-autótaposást.
Akadtak, akiket inkább a szexi lányok látványa fogott meg. A két fiatal hölgynek szinte szusszanásnyi ideje sem volt, szorgalmasan mosták az autókat. Náluk nagyobb sikert már csak azok a lányok mondhatnak magukénak, akik a vizespóló versenyre jelentkeztek.
Az esti koncertekre is megtelt a sátor, ezerrel dübörgött a rock&roll, a rockabilly. A legnagyobb sikert most is Fenyő Miklós, a volt Hungária együttes tagja aratta, aki örökzöld slágerei mellett új dalokat is előadott.
Az erődben most is találkoztunk Bécivel, aki a világ kincséért sem hagyná ki ezt a fesztivált. A tízajtós Chevrolett mikrobusza minden évben a rendezvény egyik leglátványosabb kocsija. A kék csodajárgány három tonnát nyom, 7,80 méter hosszú. 15 litert fogyaszt száz kilométeren.
Fotók a szexi lányok autómosásáról
Fotók az amerikai autók felvonulásáról
Fotók az amerikai autósok találkozójáról
Fotók Fenyő Miklós koncertjéről