2009.06.13. 16:51
Megint áll a bál Esztergomban
Az idei nyáron is rengeteg kulturális program közül választhatnak az esztergomiak, illetve azok, akik ellátogatnak a Duna menti városba. Pénteken dübörgött a Tankcsapda a Fesztergom-fesztiválon, s javában tart az Esztergomi Nyár 2009 elnevezésű rendezvénysorozat is.
A Lukács László vezette Tankcsapda most is kitett magáért
[/caption] Igaz, csütörtökön még a hatalmas felhőszakadás elmosta a nulladik nap programját a Fesztergomon, egybefüggő víz borította a nagyszínpad előtti területet, a szervezők nem adták fel, szivattyúztak, fohászkodtak az égiekhez, s péntekre már minden adott volt a hatalmas bulihoz.
Az első "igazi" fesztiváli napon fellépett a Holy Shit, a Graveyard at Maximum, az Auróra, a Tankcsapda, a Watch My Dying, valamint Kalapács. A Tankcsapdára egyébként több ezren voltak kíváncsiak. Balhé ezúttal sem volt, mindössze egy olyan esetről tudunk, amikor egy - finoman kifejezve - alaposan felpörgött, már nem éppen szomjas fiatalemberrel beszélgettek a biztonságiak.
Szombaton is áll a bál a Fesztergomon, hat zenekar mutatkozik be tehetségkutató keretében. 19 órától jönnek a Vad Fruttik, egy órával rá a Belga lép színpadra, 21.20-kor a Kiscsillag zenél, 23 órakor a 30Y, 0.20 órakor pedig a Pannonia Allstars Ska Orchestra hívja táncba a fiatalokat.