2009.06.14. 19:19
Lemondatná Bencsik Jánost az MSZP
A szavak koalíciója már létrejött a Fidesz és a Jobbik között, ezután jöhet a parlamenti koalíció – mondta szombaton sajtótájékoztatón Alexa György MSZP-képviselő. Szerinte a számos korábbi megnyilvánulás után ezt bizonyítja a tatabányai polgármester, fideszes képviselő nyilatkozata, amelyben egy vízmű-átszervezést a náci elgázosításhoz hasonlított.
Jól látszik a politikai szövetség a Fidesz és a Jobbik között – mondta, majd felsorolta a már többször hangoztatott példákat, így azt, hogy jelenleg 80-nál több helyi önkormányzatban működik együtt a két párt.
Bencsik János, Tatabánya fideszes polgármestere és országgyűlési képviselő azonban átlépett egy határt – mondta Alexa. Idézte a politikust, aki egy vízmű-átszervezés kapcsán azt mondta: a dolgozókat tulajdonképpen felültették egy vonatra, majd bekísérik egy helyiségbe, ott megnyitják a csapokat és ott nem víz fog folyni. Nem elszólás, félreértés cégátszervezést a holokauszthoz hasonlítani - mondta a szocialista politikus, aki felszólítja a Fideszt, hogy az mondassa le polgármesteri tisztségéről Bencsiket és zárja ki őt a parlamenti frakcióból.
Sokkal visszafogottabb és csendesebb szavakat várunk attól a párttól, melynek prominens vezetője „díszzsidózza” politikai ellenfeleit, parlamenti képviselője a holokauszt áldozatain viccelődik, volt miniszterelnöke és pártelnöke pedig nap mint nap egy olyan villából jár dolgozni, melyet kétszeresen, először a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától – reagált Alexa György szavaira az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.