2009.06.15. 18:52
Háromszázharminc milliós iskolafejlesztés kezdődik
Itt, a Duna mentén 330 millió forintos összköltséggel – melyből a támogatás összege 243,5 millió forint – megújul a település általános iskolája. Közismert, hogy itt tanul a dömösi gyerekek egy része is.
A rekonstrukció végén egy helyen lesz a ma két épületben folyó oktatás. Tetőtér-beépítéssel, egy új épületszárny létrehozásával öt felújított, négy új tanterem, két csoport- és egy egyéni fejlesztőszoba, valamint melegítőkonyhás étterem várja majd a most 175 fős intézmény diákságát.
Az itt dolgozók magas szinten valósíthatják meg elképzeléseiket, a projekt továbbfejlesztésével, újabb informatikai és taneszközök beszerzésével bebizonyíthatják: a falusi oktatásnak igenis van jövője. A ROP-pályázat sikeres volt Bajnán is: ott egy még nagyobb munka vár a település gazdáira – jelenleg a közbeszerzésnél tartanak.