2009.06.15. 12:08
Felmentették a hűtlen kezeléssel vádolt Fideszes frakcióvezetőt
Bűncselekmény hiányában felmentette a Tatabányai Városi Bíróság Bereznai Csabát, a Fidesz tatabányai frakcióvezetőjét a hűtlen kezelés vádja alól.
Dr. Detrői Ferenc bíró az ítélet indoklásában elmondta, a hűtlen kezelés tényállási elemei hiányoznak. A bíró szerint a Majki Népfőiskolát nem érte vagyoni hátrány azzal, hogy Bereznai Csaba a társaság elnökeként két, húsz évre szóló életbiztosításhoz kötött befektetést kötött, amelyekre a társaság vagyonából összesen 7,5 millió forintot utalt át a biztosításokra. Ugyanis a társaság alapszabálya szerint a követelések, így a biztosításokra fizetett összegek is a népfőiskola vagyonának számítanak.
Dr. Detrői Ferenc elmondta, az csak egy hipotézis, hogy ha tíz éven belül visszavásárolják a befektetéseket, kevesebb pénzt kapnak, mint a befizetett összeg, de hipotézisre bűncselekmény nem állapítható meg.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűncselekmény megállapításáért fellebbezett.
