2009.06.26. 08:27
Egy év alatt tette le egy sikeres iskola alapjait
Egy évvel ezelőtt vette át Kun Katalin igazgató a pápai református kollégium dadi iskolájának vezetését, melynek elsődleges célja a keresztyén erkölcsi alapokon nyugvó nevelés, de ősztől már nem ő az intézmény vezetője.
Mára nyugodt szívvel mondhatom, vallja Kun Katalin, hogy az átcsoportosításokat és szervezéseket követően valóban élhető intézményben tanulhatnak a diákok. A korábbi évek 59%-ával szemben teljes lett a szakos ellátottság – igaz, ezt óraadókkal sikerült elérni. Az órarendbe több fejlesztő, a tanulást elősegítő foglalkozás került, s a gyerekeknek – felekezeti hovatartozásuktól függően – református, vagy katolikus hitoktatást biztosítottunk. Folytattuk a már korábban megkezdett kompetencia alapú oktatást, s ehhez szorosan kapcsolódva a 7-8. osztályban emeltük a magyarórák számát, megkönnyítve ezzel a felvételikre való felkészülést.
- Mindezek mellett bevezettük a református intézményekben kötelező egyházi ének tantárgyat, s ezen belül működik kiskórusunk is. A tanulást segítő, tehetséggondozó és mozgásfejlesztő foglalkozásainkon a diákok 93%-a vett részt – mondja az igazgató asszony, aki arra is büszke, hogy jó felszerelt iskolát hagy utódára, amely rendelkezik azzal a három jogszabályi alapkritériummal, amik közül csak egy volt meg 2008. őszén - tette hozzá Kun Katalin.
A dadi iskola hírét jelzi, hogy Oroszlányból Bokodról, Császárról, sőt Kisbérről is fogad tanulókat, s szeptemberben kilenccel többen ülnek iskolapadba, mint egy évvel korábban.