Közélet

2009.06.14. 17:52

A holokauszt nem Auschwitzban kezdődött

Vasárnap szép számmal gyűltek össze az egykori tatai zsinagóga melletti aprócska parkban, azok akik részvételükkel is meg akarták erősítették a holokauszt áldozataira történő emlékezést.

Petrik József

  1944-ben megkezdődött a magyar zsidóság tömeges deportálása, ennek következményeként mintegy 600 ezer zsidó honfitársunk vált – képletesen és valójában is – a mindent felemésztő tűz martalékává.

Kerti Katalin, a megyei közgyűlés tagja idézte vissza a megjelenteknek a 65 évvel ezelőtti borzalmakat. Kiemelte, hogy az ilyen megemlékezések számvetésre, gondolkodásra kell, hogy sarkalljanak, mert a holokauszt nem „csak” zsidó ügy, a felelősségünk pedig közös. A holokauszt nem az aschwitz-i rámpákon kezdődött, hanem már a kirekesztéssel, a zsidó törvények bevezetésével.

Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színház és Népház igazgatója megemlékezésében arra is utalt, hogy akkoriban és napjainkban is a zsidóság megaláztatás talán jobban fájt minden tisztességes embernek, mint maguknak az üldözötteknek.

A csendes tisztelgés Davidovics László rabbi halottakért szóló imájával, kaddis-sal ért véget. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!