Közélet

2008.04.28. 15:19

Sikkasztás miatt emeltek vádat a fideszes frakcióvezető ellen

Benyújotta a vádat a Tatabányai Városi Bíróságra a Tatabányai Városi Ügyészség Bereznai Csaba, a tatabányai Fidesz frakcióvezetője ellen sikkasztás bűntette miatt.

Mudri Anna

Beszámoltunk róla: Bereznai Csaba, a Majki Népfőiskola elnökeként két – befektetéshez kötött – életbiztosítást kötött húsz, illetve öt évre. A biztosított mindkét esetben Bereznai Csaba volt, míg a kedvezményezett az egyik hozzátartozója. 2005 szeptembere és 2006 októbere között összesen hét és félmillió forintot utalt át a társaság számlájáról a biztosításokra.

A vádlott és a felesége érdekkörébe tartozóknak életbiztosítás kötése, valamint a biztosítás díjának a társaság pénzeszközeiből való finanszírozása a társaság alapszabálya szerinti kiemelten közhasznú céljaival nem egyeztethető össze, így ez a cselekmény sikkasztást valósít meg. A sikkasztás bűntette kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – tudtuk meg Horváthné dr. Varga Erzsébettől, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvívőjétől.

Ezek is érdekelhetik