Közélet

2008.04.21. 14:54

31 millió forintból újítanák fel a templomtetőt

Szinte nem múlik el év, hogy ne történjen valamilyen nagyberuházás a mintegy félezer lakosú Várgesztesen. Az idén a templomtetőt szeretnék felújítani.

kemma.hu

[caption id="" align="alignleft" width="330"] A megújult főtéren most a templom szépülhetne meg
[/caption] Három évvel ezelőtt a falu lakói gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen sikerült újra cserélni a templom megrepedt harangját. 2006-ban a pályázatokon elnyert, évekre elosztott forrásokból és az elkötelezettségként zárolt önerő felhasználásával megkezdődött a faluközpont felújítása és kialakítása, aminek során több mint tízmilliós invesztícióval a templom irányában kibővítették a főteret, parkosítottak és díszes kandelábereket helyeztek el. Tavaly elkészült a Tó sétány, novemberben pedig átadták az új Községházát, amiben az orvosi rendelő mellett helyet kapott az e-Magyarország pont is.

Most újra adományokat gyűjtenek Várgesztesen, hogy elvégezhessék a templomtető rekonstrukcióját. A rendkívül leromlott állapotú szerkezet felújításának költsége megközelíti a 31 millió forintot, amihez az egyházmegye 20 millióval, az önkormányzat 5 millióval járul hozzá. A fennmaradó összegből már több mint kétmillió forintot gyűjtött az egyházközség, s bíznak benne, hogy a fennmaradó négymillió is összejön az építkezés tervezett nyári kezdéséig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!