Kék hírek, bulvár

2016.10.22. 08:03

Pedofilbotrány: őrizetbe vették a gyermekotthon igazgatóját

Az 56 éves férfi a gyanú szerint éveken át molesztálta a bicskei gyermekotthonban élőket. A Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság indítványozta előzetes letartóztatását is.

kemma.hu

Szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett - az 56 éves bicskei lakos ellen.

V. J. a rendőrség tájékoztatása szerint 2007. és 2011. között rendszeresen szexuális abúzusnak tette ki a gyámsága alatt álló, 18. életévüket be nem töltött, a bicskei gyermekotthonban elhelyezett kiskorúakat és ezzel, ahogy fogalmaztak, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette.

Társuk öngyilkos lett, utána jelentkeztek az áldozatok

Az RTL Klub Házon kívül című műsorban beszélt arról a gyermekotthon két lakója, hogy az igazgató éveken át molesztálta őket.

Körülbelül másfél hónapja egy 18 éves fiú a vonat alá ugrott - a gyermekotthon lakója volt. A tragédia után jelentkeztek többen is azzal, hogy évekig zaklatta őket az igazgató.

Emellett 2008-2016. között szintén a gondozása, felügyelete alatt álló, a cselekmény időpontjában a 14. életévét be nem töltött fiatalokkal, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve arra törekedett rábírni.

Állami kitüntetés után felfüggesztés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 23-án értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történ szexuális zaklatás vádjáról, így azonnal felfüggesztette az intézmény igazgatóját állásából és rendőrségi feljelentés mellett belső vizsgálatot rendelt el. Az intézményt most külső vezető irányítja.

Az igazgató, aki Bicske díszpolgára, elnökölte az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságát is, és 26 évig vezette a gyermekotthont, egyébként idén nyáron Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetést vehetett át - a gyermekvédelem érdekében végzett „áldozatos” munkájáért.


 
A nyomozók a férfit a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Néhány éve is nyomoztak

Az is kiderült, hogy öt évvel ezelőtt is volt már rendőrségi nyomozás, belső vizsgálat a bicskei gyermekotthonban, azzal a gyanúval, hogy az igazgató szexuálisan zaklatja a fiúkat. Akkor azzal zárták le az ügyet, hogy a gyerekek csak véletlenszerű érintésekről számoltak be.

Az egyik most megszólaló fiú így emlékezik erre: A igazgató behívatta őt magához. Julián azt mondta, akkora félelmet látott az igazgatón, mint még soha senkin. Annyit mondott a gyereknek, hogy ő senkivel nem erőszakoskodott. Julián sem akarta, hogy bántódása essen.

Mint az Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő wmn.hu-n publikált írásából is kiderült, 2012-ben került először a hatóságok látószögébe, miután nevelők és gyerekek egyaránt terhelő vallomást tettek ellene kiskorúakkal szembeni szexuális zaklatás miatt.

A szakértő akkor az Eszter Alapítvány munkatársaként került kapcsolatba az érintettekkel. Beszámolója szerint az igazgató az eljárás alatt végig a kastélyon belüli szolgálati lakásában lakhatott, emiatt erőteljesen felmerült a gyanú, hogy nyomást gyakorolhatott az eljárásra. A hat gyerek visszavonta vallomását, továbbá az érintett nevelőket is elküldték, vagy maguktól mondtak fel.

Körülbelül másfél hónapja egy 18 éves fiú a vonat alá ugrott - a gyermekotthon lakója volt. A tragédia után jelentkeztek többen is azzal, hogy évekig zaklatta őket az igazgató. Állami kitüntetés után felfüggesztés Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 23-án értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történ szexuális zaklatás vádjáról, így azonnal felfüggesztette az intézmény igazgatóját állásából és rendőrségi feljelentés mellett belső vizsgálatot rendelt el. Az intézményt most külső vezető irányítja.

Az igazgató, aki Bicske díszpolgára, elnökölte az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságát is, és 26 évig vezette a gyermekotthont, egyébként idén nyáron Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetést vehetett át - a gyermekvédelem érdekében végzett „áldozatos” munkájáért.

Néhány éve is nyomoztak Az is kiderült, hogy öt évvel ezelőtt is volt már rendőrségi nyomozás, belső vizsgálat a bicskei gyermekotthonban, azzal a gyanúval, hogy az igazgató szexuálisan zaklatja a fiúkat. Akkor azzal zárták le az ügyet, hogy a gyerekek csak véletlenszerű érintésekről számoltak be.

Az egyik most megszólaló fiú így emlékezik erre: A igazgató behívatta őt magához. Julián azt mondta, akkora félelmet látott az igazgatón, mint még soha senkin. Annyit mondott a gyereknek, hogy ő senkivel nem erőszakoskodott. Julián sem akarta, hogy bántódása essen.

Mint az Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő wmn.hu-n publikált írásából is kiderült, 2012-ben került először a hatóságok látószögébe, miután nevelők és gyerekek egyaránt terhelő vallomást tettek ellene kiskorúakkal szembeni szexuális zaklatás miatt.

A szakértő akkor az Eszter Alapítvány munkatársaként került kapcsolatba az érintettekkel. Beszámolója szerint az igazgató az eljárás alatt végig a kastélyon belüli szolgálati lakásában lakhatott, emiatt erőteljesen felmerült a gyanú, hogy nyomást gyakorolhatott az eljárásra. A hat gyerek visszavonta vallomását, továbbá az érintett nevelőket is elküldték, vagy maguktól mondtak fel. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!