2016.08.18. 15:00
Aki megfogadja ezeket a tanácsokat, annak talán nem nyúlják le a bringáját
„Kétfajta bringás létezik, akitől már loptak el biciklit, és akitől fognak” - tartja a kerékpárosok körében jól ismert mondás. Vajon tényleg ennyire drámai a helyzet? Utánajártunk, miként óvhatjuk meg kétkerekűnket.
Meglepő módon az eltulajdonított járművek nagy részét nem a nyílt utcáról lovasítják meg, hanem tárolókból, lépcsőházakból, pincékből vagy garázsokból. A biciklik megóvásakor egyszerre kell gondolnunk a szabadtéri elhelyezésnél és a hosszabb tárolásnál felmerülő hiányosságokra is. A különösen drága szerkezettel rendelkező versenykerékpárosok szerint hosszú távú tárolásnál a legjobb megoldás, ha lakáson belül keresünk helyet szeretett gépünknek. Budapesten bevett szokás, hogy a rendszeresen kerékpározók két biciklit is használnak. Az értékesebb géppel versenyekre járnak, emellett vásároltak egy 10–20 ezer forintos kétkerekűt, amiért nem annyira kár egy esetleges lopás esetén.
– Megyénkben jelenleg csökkenő tendenciát mutatnak a kerékpáreltűnések, mivel az emberek elkezdtek jobban vigyázni a tulajdonaikra. Szakemberként a vastag láncos vagy U-alakú lakatokat ajánlom, amiket szinte csak flexszel lehet levágni – mondta a tatabányai Jel Kerékpár Szaküzlet és Szerviz tulajdonosa. Érdemes elkerülni a körkulcsos és a számzáras lezárókat. Az előbbit a gyakorlott tolvajok pillanatok alatt kinyithatják, míg az utóbbi feltöréséhez elegendő egy kisebb kalapács által mért ütés is.
A rendszeres biciklibegyűjtők jellemzően csak egyfajta zár feltöréséhez alkalmas eszközökkel indulnak útnak, ezért érdemes két különböző típust is beszerezni. Célszerű a kerék helyett a vázat rögzíteni, nehogy csak egy odaláncolt kerék várjon visszaérkezésünkkor. Húsz-harmincezer forint között kaphatók olyan kormányszárba beépíthető GPS jeladók, amelyek a jármű megmozdításakor jelet küldenek a tulajdonosnak. Az idei évtől szűkebb hazánkban is elérhető a BIKESAFE elnevezésű országos kerékpár-regisztrációs program, amelynek keretében a tulajdonosok saját maguk rögzíthetik biciklijük „személyes” adatait ebben a nyilvántartási eljárásban. Ez a módszer rögzíti a jármű paramétereit és fényképét, és ez alapján lopás esetén jócskán megkönnyíti a kétkerekű beazonosítását.
Jó tanácsok lopás ellen
•Mindig lakatolja le biciklijét, akkor is, ha csak öt percre szalad be valahová.•A kerékpár lezárásához válasszon erős, vastag láncú vagy komolyabb U-alakú lakatokat, még ha azok drágábbak is!
•Hosszabb „parkolás” esetén a bicikliről minden mozdítható alkatrészt vigyen magával!
•Még lezárva se tárolja kerékpárját lépcsőházak folyosóján, pincéjében! A bicikliket zárható kerékpártárolóban célszerű elhelyezni!
•Indokolt a lakótelepi bejárati ajtók becsukódásáról, a biztonsági kamerák működőképességéről meggyőződni.
•Ne lakatolja kerékpárját könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához vagy kerítéshez!
•Keressen forgalmas helyet, ahol sok a gyalogos! Általában a nagy tömeg elriasztja a tolvajokat!
•Javasoljuk, hogy jegyezze fel kerékpárja egyedi azonosítóit (pl. típus, vázszám, sérülések, méret, szín, felszerelés), amelyekről érdemes fényképet is készíteni. Ezen adatok segíthetik a felderítést és a kerékpárok visszaadását a tulajdonosok részére.
•A kerékpár lezárásához válasszon erős, vastag láncú vagy komolyabb U-alakú lakatokat, még ha azok drágábbak is!
•Hosszabb „parkolás” esetén a bicikliről minden mozdítható alkatrészt vigyen magával!
•Még lezárva se tárolja kerékpárját lépcsőházak folyosóján, pincéjében! A bicikliket zárható kerékpártárolóban célszerű elhelyezni!
•Indokolt a lakótelepi bejárati ajtók becsukódásáról, a biztonsági kamerák működőképességéről meggyőződni.
•Ne lakatolja kerékpárját könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához vagy kerítéshez!
•Keressen forgalmas helyet, ahol sok a gyalogos! Általában a nagy tömeg elriasztja a tolvajokat!
•Javasoljuk, hogy jegyezze fel kerékpárja egyedi azonosítóit (pl. típus, vázszám, sérülések, méret, szín, felszerelés), amelyekről érdemes fényképet is készíteni. Ezen adatok segíthetik a felderítést és a kerékpárok visszaadását a tulajdonosok részére. -->