2014.12.10. 10:53
Országos hajsza indult a bankban lövöldöző rabló után!
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által is közzétett felhívás szerint országszerte keresik egy miskolci takarékszövetkezet kirablóját. A 40 év körüli férfi fegyvert fogott az alkalmazottakra, egy vele szembeszálló nőt pedig meg is ütött.
A nyomozás adatai szerint a bevételt megszerző, majd távozni akaró elkövetővel szembeszállt egy ügyfélként ott tartózkodó középkorú hölgy, és lerántotta a tettes fejéről az arcát eltakaró fekete kötött sapkát. Ezt követően a rabló és az őt feltartóztatni szándékozó nő között dulakodás alakult ki. A férfi megütötte a menekülését megakadályozni szándékozó hölgyet, mindeközben a bankrabló egy alkalommal elsütötte a fegyverét, majd a zsákmányolt pénzzel távozott a helyszínről.
A beszerzett kamerafelvételek és egyéb adatok elemzése alapján az elkövető körülbelül 170-180 centiméter magas, 35-40 év körüli, világosbarna hajú, fejtetején erősen kopaszodó, magyarul, akcentus nélkül beszélő férfi. Kattintson ide további fotókért és a rablásról készült biztonsági kamerafelvételért!
A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a nap 24 órájában közvetlenül hívható 06-46/514-506-os telefonszámát. A 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon szintén a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait.
Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13).