2013.06.19. 10:46
Hitelszerződésekkel csaltak
Tizenegy sértettel kötött hamis kölcsönszerződést két esztergomi nő és két esztergomi férfi. A hitelt nem fizették, a pénzt zsebre tették.
Az ügyfelek adatait M. Gabriella szolgáltatta ki a hitelfolyósítónál dolgozó É. Melinda részére, aki a formanyomtatványokat kitöltve munkáltatójánál gyorsan elintézte a kért összeg folyósítását. Az adatszerzésben segítségükre volt M. András és K. Tamás is. A pénzből a sértettek egy forintot sem láttak, a gyanúsítottak mindet zsebre tették az üzletkötéséért járó jutalékkal együtt. Több százezer forinttal károsították meg a tizenegy sértettet.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya még tavaly áprilisban indított nyomozást, amelynek során azonosította a négyfős csapatot. A gyanúsítottak 2011-től bonyolították a kétes ügyleteket, míg a rendőrség véget nem vetett a bűncselekmény-sorozatnak. M. Gabriella, É. Melinda, M. András és K. Tamás ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – üzletszerűen elkövetett csalás, visszaélés személyes adattal, magánokirat-hamisítás és intellektuális közokirat-hamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, melyet vádemelési javaslattal megküldött az ügyészségnek.