2012.12.26. 09:18
Útinform
Enyhült az idő, ennek köszönhető, hogy az elmúlt 24 órában mindössze két anyagi káros baleset történt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint erősen felhős vagy borult lesz az ég, főleg északon párás, ködös marad a levegő. A déli óráktól nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. Fokozatosan északnyugatira fordul a szél, és a Dunántúl déli felén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi harmadán 2-7, másutt 8-13 fok között valószínű. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő.
Az Útinform tájékoztatása szerint a megye nyugati részében száraz, a többiben nedvesek, sőnedvesek az utak. A látótávolság legfeljebb 500 méter.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közúti közlekedésben résztvevőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek. Tartsanak nagyobb követési távolságot, haladjanak lassabban, és ne feledjék el bekapcsolni a biztonsági övet.