Kék hírek, bulvár

2012.12.10. 08:30

Az utolsó pillanatban találtak rá a kihűlt férfira

Az orvos szerint egy órája volt még hátra annak a 45 éves tatai férfinak, akire december 9-én reggel találtak rá Tatán a vasútállomás előtt. A betonozott úton feküdt magzati pózban és sem mozdulni, sem kommunikálni nem tudott már.

kemma.hu

A nyári kabátot viselő férfi semmire sem reagált. A rendőrök hiába próbálták felültetni őt, lábait már nem tudta kinyújtani, végtagjai görcsös állapotban voltak. Az egyenruhások jelzésére mentő érkezett a helyszínre és a mentőtiszt azonnal megkezdte a férfi ellátást. Testhőmérséklete olyan alacsony volt, hogy az orvos műszere már nem tudta mérni és a pulzusa sem volt kitapintható.

 A mentőtiszt elmondása szerint a férfi a kihűlés végső stádiumának közelében volt. Izolációs fóliába tekerték, hogy felmelegítsék, majd állapotának stabilizálása után kórházba szállították.

A rendőrség felkészült az elkövetkező hideg hónapokra, a veszélyeztetett emberek gyors krízisellátásában történő közreműködésre. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2012-ben is feltérképezte azokat a helyeket, ahol gyakran fordulnak meg az utcán élők, melyeket a tél folyamán visszatérően ellenőriznek a járőrök és szükség esetén segítenek a bajba jutottakon. A Rendőrség elsősorban azt szeretné megelőzni, hogy a hajléktalanok bűncselekmények áldozataivá váljanak, illetve, hogy a fagy miatt tartós egészségkárosodást szenvedjenek, vagy esetleges fertőző betegség esetén veszélyeztessék környezetüket.

A rendőrség folyamatos kapcsolatot tart fenn a területileg illetékes krízisközpontokkal, így szükség esetén azonnal értesíteni tudja a diszpécserszolgálatot. Amennyiben a rendőrök hajléktalannal találkoznak, kötelesek tájékoztatni őket, hol találnak melegedőt, betegség vagy sérülés észlelése esetén pedig mentőt hívnak hozzájuk.

A hideg idő nem csak a fedél nélkül élőket veszélyezteti, hanem a falvakban élő időseket is, akiknek életkörülményei sok esetben nem nyújtanak megfelelő védelmet a zord idővel szemben. A tragédiák megelőzése érdekében a helyi rendőri szervek a segítő karitatív szervezetekkel, tanyagondnokokkal közösen, polgárőrök bevonásával rendszeresen ellenőrzik a falvak idősek lakta utcáit, valamint a nagyobb közösségektől távol eső tanyákat.

Mindannyiunk érdeke, hogy a rászorulókon segíteni tudjunk, így a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy haladéktalanul értesítsék a hatóságot, ha a hideg időjárás következtében emberek életének veszélyeztetéséről van információjuk.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!