2012.12.19. 17:33
Az óvodai ünnepség alatt lopott
Miközben karácsonyi műsort adtak az óvodások, egy negyvennégy éves nő nem az unokáját nézte, hanem inkább pénztárcát lopott.
Az óvoda dolgozói közül többen emlékeztek azonban egy nőre, aki bekéredzkedett az öltözőhelyiség mellett lévő mellékhelyiségbe. Kiderült továbbá az is, hogy a nő, bár unokáját kísérte el az ünnepségre, ő azon mégsem vett részt. A hatóság emberei rövid időn belül el is jutottak hozzá. A nő először ugyan tagadott, végül azonban a járőr célzott kérdéseinek hatására bevallotta; ő követte el a bűncselekményt.
A 44 éves naszályi nőt előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást, és kezdeményezik gyorsított eljárásban bíróság elé állítását.