2012.08.29. 13:36
Nem nyomoznak tovább az oroszlányi szocialisták ellen
Elutasította a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Takács Károly – Oroszlány polgármesterének panaszát, aki azt kifogásolta, hogy az általa különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettéről tett feljelentés nyomán indult eljárást a rendőrség megszüntette.
Mint ismeretes a főügyészség Takács Károly (Fidesz-KDNP) feljelentése nyomán 2011 júliusában rendelt el nyomozást az önkormányzat előző 12 évi gazdálkodásával kapcsolatban, amely a fideszes városvezetés első számú kampányígérete volt. Az átvilágítást az American Appraisal nevű független cég végezte. Megállapításaik nyomán feltételezhető, hogy legalább félmilliárd forintos veszteség érte a várost elhibázott, nem kellő körültekintéssel végrehajtott gazdasági ügyletek nyomán. Úgy, mint a kommunikációs kábelrendszer nem piaci áron történő értékesítésénél akár 180 millió-, az uszoda-felújítás svájci frank alapú lízing konstrukcióban 123,5 millió-, a Landford-beruházásnál 98,2 millió- , a Sárga-tömb bontásánál 26 millió-, az Almádia és Franna Kft-vel kötött szerződéseknél 33 millió forintos hátrányt állapított meg.
Az egyéves nyomozás után a rendőrség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.
Az átvilágítás pozitív megállapítotásokat is tartalmazott: a város eszközállománya 2,1 milliárdról 10,4 milliárd forintra nőtt, az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. üzemi eredményei pedig a piaci 8-12 százalék helyett 9-18 százalékosak voltak.
A könyvvizsgálói jelentés elmarasztaló megállapításait a település korábbi vezetői akkor azonnal cáfolták. Székely Antal volt alpolgármester, az MSZP helyi elnöke azt mondta, hogy ha a jelentést egy Fidesz által irányított településről írták volna, akkor most „sikersztoriként lobogtatnák” a megállapításait.