2011.10.10. 10:20
Fekete hétvége volt megyénkben
Hárman életüket vesztették a közutakon az elmúlt napokban Komárom-Esztergom megyében. A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a balesetek felderítésében.
A kórházba szállítás közben vesztette életét pénteken egy 35 éves komáromi férfi, aki Mocsa és Kocs között egy jobbra ívelésű kanyarban a vizes úttesten áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy teherautóval.
Szombaton későn este újabb halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, ezúttal Környe és Oroszlány között. Az úttest közepén kivilágítatlanul gyalogosan közlekedő nőt gázolt el egy Citroen személygépkocsi vezetője. Az asszonynál iratok nem voltak, személyazonossága nem ismert.
Két közlekedési baleset kapcsán a lakosság segítségét kéri a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Életveszélyes sérüléssel járó baleset történt pénteken Tarján és Tatabánya között. Egy 58 éves gyermelyi asszony járt szerencsétlenül, aki egy olajfolton megcsúszó tehergépkocsinak ütközött. A rendőrség keresi azt a személyt, akinek járművéből az olaj az útra folyt, illetve várja azok jelentkezését, akik információval rendelkeznek a szennyezést okozó gépjárműről és annak vezetőjéről.
Cserbenhagyás miatt keres a Tatabányai Rendőrkapitányság egy 30-40 év közötti férfit, aki vasárnap az 1-es számú főút 43-as kilométerszelvényében okozott balesetet. A pirosas-narancssárgás színű gépjármű vezetője megállás nélkül hajtott tovább a balesetet követően, melynek során szerencsére személyi sérülés nem történt.