2011.08.09. 09:38
Nem a skodás hibájából történt a halálos baleset
Újabb információkkal szolgált a rendőrség a pénteken, Oroszlány és Környe között történt halálos balesettel kapcsolatban
Az Opel Astra vezetője feltehetően későn észlelte az előtte haladó sofőr fékezését, ezért vészfékezésbe kezdett és a fékezés közben áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Audi típusú személygépkocsival.
A balesetben az Opel Astra típusú személygépkocsi vezetője olyan súlyos személyi sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, három éves kis utasa könnyű, nyolc napon belül gyógyuló személyi sérülést szenvedett.
A rendőrség szakértők bevonásával, közigazgatási eljárásban vizsgálja a baleset körülményeit. A Skoda Octavia személygépkocsi vezetője szabályszegést nem követett el, forgalmi okból fékezett, a balesettel kapcsolatban felelősség nem terheli.