Zokogva érdeklődött a rokonairól az asszony - Fotók

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ócsanálos buszmegállója (Stöberl Sándor fotói)
[/caption]

Szerda késő este tért haza Borsodból az a százötven Komárom-Esztergom megyei rendőr, akiket szombaton vezényeltek az árvíz sújtotta területre. Kiss Sándor őrnagy, az egység parancsnoka elmondta, minden nap más településre kellett menniük, ahol homokzsákot pakoltak, védműveket erősítettek és a gátakat védték a "gyűjtögetőktől", akik megpróbálták elvinni a homokzsákokat.

- Utólag már büszkén mondhatom, hogy azokon a településeken, ahová kirendeltek minket, nem szakadt át a gát - kezdte Kiss Sándor - Első nap száztizen Sajóecsegen segítettünk. Amikor odaértünk, már lemondtak a településről, mert még nem tetőzött a Sajó, és biztosak voltak benne, hogy másnap átszakad a gát. A kitelepítést is elrendelték, csak sokan nem akartak elmenni. A faluban szinte nem volt világítás, mi meg kiszálltunk, és pakolni kezdtünk. Egy kétszázötven fős egységet váltottunk le. Mégis sikerült. Sajóecseg megmenekült - mondta az őrnagy.
Ahogy visszaemlékezett az első pillanatokra, parancsnokhelyettese,

Stöberl Sándor százados vette át a szót. Őt negyven fő élén szombat este Ócsanálosra vezényelték.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ez volt az egyik töltés, amit meg kellett erősíteniük a rendőröknek
[/caption]

- A kollégám azt mondja, alig volt világítás. Nálunk egyáltalán nem volt. Egy katonai teherautón vittek ki minket, mert személyautóval már megközelíthetetlen volt a falu. Teljes volt a sötétség, csak a gáton égtek a fáklyák, annyi volt a fény. Amikor leszálltunk, fáradt, megtört arcok fogadtak minket, amelyeken a fáklyasor tükröződött. "Hová?" - kérdeztük. Csak annyit mondtak, hátra, homokot pakolni. Megdöbbentő volt. A csapat nagyobbik része soha nem volt ilyen helyzetben. Három perc alatt kellett megtanulnunk, hány lapát homok kell a zsákba, és azt hogyan kell elhelyezni - mondta a százados.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kép készülte előtt egy nappal ez a terület még szárazon volt
[/caption]

Másnap mindkét csapatot Sajóecsegen vonták össze. Egy asszony lépett oda hozzájuk, hogy megkérdezze, tudnak-e bármit Ócsanálosról. Kiderült, hogy a lánya és a veje ott él, a kisgyereket már átküldték hozzá, de nem mondanak neki semmit, hogy ne aggódjon.

- Részletesen leírta, hogy hol van a ház, amelyben a rokonai laknak. Ahogy zokogva kérdezett, én sem akartam még jobban elkeseríteni. Hiszen tényleg kétségbeejtő, tragikus volt a helyzet. Ahol máskor busz jár, kutyát sétáltatnak, ott most nyakig ért a víz - emlékezett vissza Stöberl Sándor.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A fák is alig látszódtak ki a vízből
[/caption]

A két rendőr elmondta, a lakosság messzemenőkig segítőkész volt. Aki munkaképes volt, az a gátakon segített, aki nem tudott kimenni, az főzött, sütött, hordta a szendvicseket, süteményt, kávét, teát, meleg ételt. Igaz, központi ellátást is kaptak, de annyira gondoskodtak róluk a helyiek, hogy arra szinte nem is volt szükségük.

Szállást a hegyoldalban fekvő, és így megmenekülő Sajóbábonyban kaptak az általános iskolában. A bábonyiak folyamatosan velük voltak, meleg étellel várták őket, sőt kedden éjszaka, amikor visszaértek a mentésből a rendőrök, palacsintát sütöttek nekik.

Elmesélték, hogy a legtöbb helyre katonai teherautókkal mentek, de előfordult, hogy egy traktor kanalában utazva jutottak el a helyszínre. A megyénkbeli rendőrök a négy nap alatt segítettek Ócsanáloson, Sajóecsegen, Ónodon, Bőcsön, Felsődobszán és Sajópetrin is.