2009.08.13. 15:06
Halálos baleset: a légzsák sem mentette meg az apát - Fotók
Az atyai szívnek nem lehet parancsolni, s pont ez lett a veszte a 27 éves édesapának. Alvás helyett a gyermekével törődött munka után, majd fáradtan újra dolgozni indult, de soha nem ért oda. Autójával halálos balesetet szenvedett.
Száztíznél akadt ki a kilométeróra (Fotó: Esztergomi Tűzoltóság)
[/caption] A huszonhét éves esztergomi fiatalembert a légzsák sem mentette meg, olyan erővel csapódott a kukorica földbe szerda délben a 11-es úton Esztergom és Tát között, a Bottyán-tó környékén. A sofőr még a helyszínen életét vesztette, testét feszítő-vágóval az esztergomi tűzoltók emelték ki a felismerhetetlenségig összetört Peugeout roncsaiból.
Hogy pontosan mennyivel hajtott, még nem tudni, de a kilométeróra száztíznél akadt ki, a kocsi pedig a főúttól ötven-hatvan méterre landolt, tudtuk meg Erdélyi Krisztián tűzoltó századostól, az esztergomi hivatásos tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályájának vezetőjétől.
Halál a kukoricásban nagyobb térképen való megjelenítése
Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, feltehetően elaludt a volán mögött a sofőr. Peugeot 206-os járművével Esztergom felé haladt, amikor lehajtott az úttestről és az út melletti kukoricásban fejre állt. A baleset körülményeinek vizsgáláta során kiderült, hogy a fiatalember egész éjszaka dolgozott, majd alvás helyett napközben kisgyermekével foglalkozott. Egy órára sem hunyta le a szemét, amint megfelelő felügyeletre bízta gyermekét, indult újra dolgozni. Ekkor érte őt a halálos baleset.
A mögötte haladógépjármű vezetője szintén az elalvást valószínűsíti a baleset lehetséges okaként, látta ugyanis, hogy a Peugeot többször beszitál az egyébként egyenes útszakaszon.
Öt-hat éve rengeteg baleset történt a régi táti úton, aztán „csönd” volt egy darabig, most viszont megint egyre több baleset történik az említett útszakaszon. A közelmúltban egy balesetben két fiatal is életét vesztette.
– Nem tudjuk, mi lehet az oka. Júliusban épített elkerülő út jó minőségű, de a régi táti úté is az, csupán szűkebb, sok rajta a fa. Annak idején táblákat helyeztek ki, szigorították a közlekedés szabályait a rendőrök. Van, aki ittasan balesetezik, ez a fiatalember dolgozott a baleset előtt. Egyébként a tragédia környékén hetven kilométeres sebességkorlátozás van érvényben – tudjuk meg a tűzoltó századostól.
A baleset egy belátható útszakaszon történt, ennek ellenére a helyszínen maradó közterület-felügyelő autójába is belerohant egy másik kocsi, hiába tette ki a vészvillogót is.