2008.06.30. 14:59
Kevés a vízirendőr, de legalább tiszteljük a Dunát
A nyári szezon fokozott felügyeletet, feszesebb munkatempót jelent a vízirendőröknek. A komáromi víziőrs Rajka és Esztergom között lát el szolgálatot a Duna főágán és a közvetlenül hajózható mellékágain.
Feladataik közé tartozik a fürdőzés és a határvíz, a vízi közlekedés felügyelete, a horgászok ellenőrzése.
– A nyári dömping idején korlátozott a nyári szabadság ideje rendőreinknek, az állomány tizenöt százaléka lehet csak emiatt távol. Komáromban tizenhat fővel tevékenykedünk, jelenleg is van felvétel a testületbe, mert szükséges lenne bővítenünk az állományt – magyarázta Oláh Zoltán alezredes.
[caption id="" align="alignleft" width="660"] A vízirendőrök úgy tapasztalják, a Dunán ringatózók tisztelik a határfolyót (Fotó: H. D.)
[/caption]
A rendőrség munkatársainak véleménye szerint a vízen közlekedők általában tisztában vannak a szabályokkal, tisztelik a Dunát. Mint megtudtuk, területükön ebben az idényben a fürdőzésből és a vízi közlekedésből eredően még nem volt baleset, ez a fokozott felügyeletnek köszönhető.
– A Duna egész magyarországi szakaszát nézve ritka a vízbefulladás, a jelenlegi állás szerint az idén harmincegy főt vettek nyilvántartásba, a szám tartalmazza az eltűnt személyeket és a tragédiával végződő haláleseteket is. Természetesen, egyetlen baleset is soknak számít – mondta Kovács Zoltán százados.
A schengeni nyitás óta, a „szárazföldi” rendőrökhöz hasonlóan, a magyar víziőrs munkatársai is teljesítenek közös szolgálatot a Révkomáromi Kapitánysággal. Nyelvi problémák még sosem adódtak, hiszen a révkomáromiak jól beszélik a magyar nyelvet, a komáromi rendőrök a német, angol és orosz nyelvtudásukat is kihasználják szakmájukban.
További részletek a 24 Óra keddi számában!