2017.05.17. 08:47
Százmilliárdot fordítanak a honvédségnél fejlesztésre
Közel százmilliárd forintot fordíthat fejlesztésekre és egyes megkezdett programok folytatására a Magyar Honvédség – írja a Magyar Idők.
A lap a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása alapján azt írja: a jövő évi költségvetésben a honvédelemre szánt büdzsé mintegy 428 milliárd forint, a GDP 1,05 százaléka, ami 73,6 mil liárd forintos (majdnem 21 százalékos) többletet jelent 2017-hez képest.
A HM a megemelt költségvetési összeget az ötszázalékos illetményemelés mellett a tavaly év végén bejelentett Zrínyi 2026 programban megfogalmazott fejlesztési feladatokra – a katonák egyéni felszerelésének, fegyverzetének és a haditechnikai képességeknek a fejlesztésére –, valamint az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésére fordítja.
A kiemelt fejlesztésekre 95 milliárd forint jut jövőre. A tárca célja az is, hogy a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység, emellett laktanyafejlesztési munkálatok kezdődnek Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon. A honvédség határ menti feladataira 25 milliárd forintot irányoztak elő.