Nehéz felismerni a pajzsmirigyrákot

Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a diagnosztika, ennek köszönhetően ma már igen korai stádiumban felfedezhetők a pajzsmirigyet érintő kóros elváltozások – mondta Reismann Péter, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának tanársegédje.

A pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásai nem számítanak gyakorinak, az összes rosszindulatú daganat körülbelül 4 százalékát teszik ki. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt évtizedben nemzetközi viszonylatban is csaknem megduplázódott a betegség gyakorisága – mondja Reismann Péter, aki szerint a diag­nosztika fejlődése mellett is vitathatatlan tény, hogy több új tumor alakul ki a szervben, aminek hátterében ma még kevéssé ismert külső tényezők, valamint erre hajlamosító genetikai variá­ciók állhatnak.

A pajzsmirigyrákok többsége az úgynevezett „jól differenciált” típusba tartozik – mondja a II. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanársegédje. Erről azt érdemes tudni, hogy ha korán felismerik, sebészeti úton, szükség esetén jódizotópos kezeléssel és tartós pajzsmirigy­hormon-szupresszióval eredményesen kezelhető, összességében tehát jók a betegek életkilátásai. Előfordulása a 35–60 év közöttiek körében a leggyakoribb.

A pajzsmirigy C sejtjeiből származó „medulláris” karcinómák előfordulása 5–10 százalék közötti, ezeknél kevésbé kedvező a prognózis, gyakran már csak előrehaladott állapotban ismerik fel az elváltozást. Egy részük családon belül öröklődhet, akár egészen fiatal korban is megjelenhet, és gyakran terjed át más szervekre. A pajzsmirigyrákok közül az „anaplasztikus” típus számít a leginkább agresszívnak, ez a legritkább, többnyire időskorban jellemző, gyors lefolyásából adódóan igen rosszak a gyógyulási kilátások. A pajzsmirigyrákok többségének nincsenek általános tünetei, sokszor véletlenül, más céllal végzett vizsgálat során derül ki az elváltozás.

Nehezíti a felismerést, hogy a daganat többnyire lassan növekszik, és a strukturális elváltozás nem érinti a szerv funkcióját, azaz nem okoz sem alul-, sem túlműködést. A tumor méretének és elhelyezkedésének következtében megjelenhet gombócérzés, nyelési nehézség, köhögési inger vagy tapintható nyaki elváltozás. Ezek esetén érdemes további vizsgálatokat végeztetni, amelyek közül elsődleges a nyaki ultrahang.

Hogyan zajlik a pajzsmirigy ultrahangos vizsgálata?

Pajzsmirigyultrahangra rendszerint két okból mennek a betegek. Az első csoportba tartoznak azok, akik túl vannak az endokrinológussal való konzultáción, a kezelőorvos javaslatára végeztetik el a vizsgálatot azért, hogy a laboreredményeket az ultrahangon mért adatokkal kiegészítve szülessen meg a diagnózis.

A betegek másik csoportja azoké, akiknél a családban előfordult pajzsmirigybetegség, vagy a már észlelt – egy megnagyobbodott pajzsmirigy esetében akár tapintható – elváltozások, tünetek kapcsán saját magukat is szeretnék megnyugtatni az évente-félévente ismételt vizsgálatokkal. Az ultrahang kiváló eszköz arra, hogy a pajzsmirigy legkisebb változásait is lekövessük: segítségével pontosan meg lehet határozni a pajzsmirigy méretét, alakját és szerkezetét. Ha az eredmények alapján szükségessé válik, az ultrahang segítségével végezik el a biopsziát is.

Ilyenkor képalkotó eljárás segítségével követik nyomon a tű helyzetét a pajzsmirigy szövetéből lefolytatott mintavétel során. A leleteket bármilyen eltérés esetén endokrinológus szakorvosnak kell bemutatni, a további vizsgálatok irányát ő határozza meg.