Megúszta Hitler szlovák belügyminisztere

Az első bécsi döntést 1938-ban óriási sérelemként élte meg a szlovák politikai elit. Magyarország visszakapta a Trianonban elvett felvidéki területek magyar többségű részét. A döntésért a szlovákok a zsidókat hibáztatták, ezért számos antiszemita intézkedést foganatosítottak. Pozsonyban pogromot rendezett a csőcselék a zsidó negyedben, Jozef Tiso miniszterelnök aláírt egy – az akkor éppen Pozsonyban tartózkodó Adolf Eichmann német birodalmi megbízott által sugallt – rendeletet, amelynek alapján 7500 zsidót kényszerítettek a leendő új szlovák–magyar határvonal mögé.

A radikálisok újabb térnyerése Szlovákia „függetlenségének” kikiáltása után következett el. Az új állam miniszterelnöke Vojtech Tuka lett, a Hlinka-gárda vezetését Šaňo Mach vette át. Szinte azonnal megjelentek a német mintára létrehozott náci faji törvények, amelyek előkészítésében Tuka nagy szerepet vállalt.

A mérsékelt szárny nem nézte jó szemmel a radikálisok ilyen mértékű térnyerését, ezért megpróbálta őket félreállítani – ugyanakkor túllicitálni is. Hitler végül magához kérette Salzburgba a szlovák vezetőket, és változásokat eszközölt ki a szlovák kormányban: Tuka foglalta el a külügyminiszteri széket is, jobbkeze, Mach lett a belügyminiszter. A szlovák államiság „keresztapjának” kegyeltjei ezt természetesen igyekeztek meghálálni. Meghirdették a szlovák nemzetiszocializmus programját, amelyet a szlovák kulturális elit több tagja is magáévá tett a Mach által kezdeményezett tátralomnici találkozón. Tuka már 1941 decemberében tárgyalt a német követtel a zsidókérdésről, és 1942 márciusában Machhal több alkalommal szorgalmazták törvény elfogadását a zsidók deportálásáról, májusban el is fogadta a parlament. Ám márciustól már folyt a zsidó lakosság deportálása a megszállt lengyel területen felállított koncentrációs táborokba, novemberig 60 ezer zsidót, a szlovákiai zsidóság háromnegyedét deportálták.

Az elmondottak alapján úgy tűnhet, Szlovákiában egy kemény náci diktatúra volt kiépülőben, és ez részben igaz is. Míg a zsidók a poklok bugyrait járták meg, addig a társadalom más rétegei a relatív jólét és a háborús konjunktúra áldásait élvezték. A rendszer szabályos revizionista kampányt folytatott Magyarország ellen az első bécsi döntést illetően, és a mintegy 40 ezer Szlovákiában maradt kisebbségi magyar folyamatos zaklatásnak volt kitéve a hivatalok által.

A világháború után Machot rövid németországi tartózkodás után az amerikaiak a teljes volt szlovák kormánnyal együtt kiadták az újból megalakult Csehszlovákia hatóságainak, és ott népbíróság elé állították őket.

Az ügyész Machhal nem teketóriázott, azonnal tudatta vele, ne számítson arra, hogy életben hagyják. Nem is számított rá. A tárgyaláson nyíltan bevallott mindent, vállalta a politikai felelősséget, saját bevallása szerint nem érzett bűntudatott, csak sajnálatot a zsidók meggyilkolásáért. Azt állította, mindent a szlovák nemzet és a szlovák állam érdekében tett.

Máig viták tárgya, minek vagy kinek köszönhette Mach az életben maradását. Nem valószínű, hogy őszinte beismerése lágyította meg a bírák szívét. Az indítékok tisztán politikaiak lehettek. Mach 23 évet töltött börtönben, 1968-ban szabadult Alexander Dubček első titkár amnesztiájával, valószínűleg éppen azért, mert szerepet játszott Dubček apjának szabadlábra helyezésében a háború alatt. Nyugdíjaséveit emlékiratai írásával töltötte, a halál 12 évvel később ágyban, párnák közt érte.

Szakács Árpád -->