2017.04.04. 08:30
Három orosz a felelős?
A 2010-es szmolenszki légikatasztrófával kapcsolatos újabb gyanút fogalmazott meg Lengyelországban az ügyészség a tragédia idején rögzített hangfelvételek új elemzése alapján – jelentette be tegnapi sajtóértekezletén a lengyel államügyészség.
Mint ismeretes, 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél zuhant le a lengyel kormánygép, fedélzetén 96, többségében magas rangú személyiséggel. Köztük volt Lech Kaczyński lengyel elnök is. Az ügyészség változtatott a 2015 márciusában megfogalmazott gyanún, amely szerint az egyik orosz légiirányító, Pavel P. közvetlen légikatasztrófa-veszélyt okozott, társa, Viktor R. pedig, nem szándékosan, hozzájárult a katasztrófához. A szintén az irányítótoronyban tartózkodó harmadik személyt, Nyikolaj K. orosz tisztet most bűnrészességgel gyanúsítják.
Marek Kuczyński ügyész elmondta, Varsó bűnügyi jogsegélyt kért Moszkvától, hogy az érintettekkel mint gyanúsítottakkal ismertessék a vádat, és kihallgassák őket. Az ügyészség a 2015-ben megfogalmazott gyanú ügyében is hasonló kérést fogalmazott meg, de annak az orosz fél máig nem tett eleget.
Továbbra is él az esetleges robbantást vizsgáló nyomozási szál, és újabb laborvizsgálatokat készíttetnek. A légikatasztrófa áldozataitól vett mintákat brit, olasz, ír és spanyol kriminológiai laboratóriumokban vizsgálják, s robbanóanyag esetleges jelenlétét is keresik.
A légikatasztrófa 83 el nem hamvasztott áldozatát kihantolják, majd orvos-szakértői vizsgálatnak vetik alá a maradványokat. Eddig 17 exhumálást végeztek el, a hazaszállított és eddig fel nem nyitott koporsókban két, egymással összecserélt holttestet találtak, 5 sírban pedig más személyek testmaradványaira bukkantak. Moszkva a kormánygép pilótáira hárította
a felelősséget.