2017.01.07. 08:52
Lakásépítésben az élbolyban vagyunk
Írország, Magyarország és Málta vezet a lakásépítésben Európában, ahol az élbolyba tartozó országok mindegyikében szédületes mértékben megugrott egyetlen év alatt az új építési engedélyek száma.
Hozzávetőlegesen 15-20 ezer új lakás megjelenésével számol 2018 végéig friss előrejelzésében az Ingatlan.com. Balogh László, a szakportál vezető gazdasági szakértője rámutatott, hogy a tavalyi rendkívüli növekedés előfeltétele volt nálunk is a 2015-ös alacsony bázisadat. A repülőrajt tartalmazta a majdani keresletnövekedés pozitív hatásait is: az idén már 31 százalékkal többen kerestek új lakást, és 76 százalékkal ugrott meg az új építésű projektekről szóló hirdetések száma, de a kiadott építési engedélyeké még nagyobb volumenben, pontosan 232,5 százalékkal lett több.
Bár a növekedés szédületes, Európában nem teljesen szokatlan. Az írek 300 százalékos rekordjától ugyan elmarad – bár a tavalyi második negyedévben még a magyar adat volt a legnagyobb, és a portugál a második. Málta 176 százaléka mögött a lettek 145 százalékos növekedése nem sokkal marad el, miközben a horvátoknál is szárnyal a lakáspiac, ott éves átlagban 77 százalékos volt az ugrás.
Eközben folyamatosan növekednek az átlagárak is Budapesten: egy 60 négyzetméteres új lakást január elején átlagosan már csaknem 34 millió forintért lehetett megvásárolni. Az aktuálisan elérhető kínálat szerint ebben a lakásméretben még kilenc olyan magyar város volt, ahol az átlagár meghaladta a 20 millió forintot.