Hírek

2013.09.17. 08:02

Obama hajlandó tárgyalni a kongresszussal az adósságplafonról

Barack Obama elnök kijelentette, hogy hajlandó a kongresszussal tárgyalásba bocsátkozni az adósságplafon felemeléséről.

MTI

Obama bírálta politikai ellenfeleit, amiért azok feltételekhez kötik az október 1-jén életbe lépő költségvetés finanszírozását. A büdzsé körül az elkövetkező hetekben kialakuló küzdelem várhatóan a 2011-es összecsapásához hasonlít majd, amely kis híján az Egyesült Államok technikai csődjéhez vezetett. Az amerikai adósságállomány várhatóan október közepén éri majd el azt a limitet, amelynek megemelése nélkül a szövetségi kormány nem tudja majd fedezni kiadásait.

"Álljunk le a fenyegetésekkel! Álljunk le a politikai pózolással és hagyjuk nyitva az utat a kormány számára! Fizessük ki időben a számláinkat! Fogadjuk el a költségvetést!" - hangoztatta az elnök.

<hirdets>

Obama a képviselőházi konzervatív republikánusokra utalva kijelentette: "a múltkor ugyanez a csapat" fenyegetőzött hasonlóképpen. Az elnök politikai ellenlábasai ezúttal ismét költségvetési megszorításokat próbálnak meg kiharcolni, egyebek között azáltal, hogy megvonnák a forrásokat az elnök által 2010-ben elfogadtatott, de teljes egészében csak jövőre életbe lépő egészségügyi reformtörvénytől.

Az elnök, aki a pénzügyi válság kitörésének ötödik évfordulóján beszélt, emlékeztetett a válság elküzdéséért tett erőfeszítésekre és úgy vélekedett, hogy szigor helyett növekedésre és munkahelyteremtésre van szükség.

Obama szerint hamisak a deficitcsökkentés szükségessége mellett felsorakoztatott republikánus érvek, mert második világháború óta nem csökkent a jelenlegihez fogható ütemben az államháztartás hiánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!