2013.06.13. 10:33
Pintér a veszélyhelyzet meghosszabbítását is kéri
A belügyminiszter a Duna alsó szakaszára hétfőn kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához is a parlament hozzájárulását kéri. Pintér Sándor határozati javaslata alapján az erre vonatkozó kormányrendelet hatálya július 19-éig tart majd, és a kormány a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről az Országgyűlés ülésén tájékoztatást ad.
Az alaptörvény értelmében az ilyen tartalmú rendelet tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja.
Pintér Sándor javaslata indoklásában közli: az átázott védművek legszükségesebb javításainak elvégzése, ezáltal pedig a veszély teljes elhárítása, az árvíz károsító hatásának felszámolása tizenöt napnál hosszabb ideig tartó feladat.
Hétfőn a parlament hozzájárult annak a veszélyhelyzetnek a július 19-éig tartó meghosszabbításához, amely Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, Pest megyében a szobi járás, a váci járás, a dunakeszi és a szentendrei járás területére, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire vonatkozott.
Veszélyhelyzetben a településeken a katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át, korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is. Veszélyhelyzetben emellett ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el.