Kellene Magyar Kalózpárt?

A berlini tartományi választások legnagyobb meglepetését kétségkívül az öt esztendővel ezelőtt svéd mintára alakult Német Kalózpárt (Piratenpartei Deutschland) okozta, amelynek ezúttal – szemben a korábbi évek enyhén szólva is gyatra szerepléseivel – a szavazatok mintegy 9 százakát sikerült megszereznie. Mindez közelebbről annyit jelent, hogy a német fővárosban mindössze ezer (!!) tagot számláló pártocska 14 embert küldhet a 149 fős berlini törvényhozása, ami bizony korántsem lebecsülhető és lebecsülendő teljesítmény. Hogy a szakemberek által internetfüggő fiatalok csapatának, illetőleg generációs pártnak minősített „kalózok” vajon a hagyományosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető programjuknak köszönhetik-e a mostani sikert, számomra nem egyértelmű, annyi azonban bizonyos, hogy célkitűzéseik között ez idő szerint már nemcsak a tömegközlekedés és az internet teljes ingyenessé tételét, az információcsere és internet korlátlan szabadságát no, meg persze, a politika átláthatóságát találhatjuk meg, de olyan – sokak által valószínűleg extrémnek tartott – kívánalmakat is, mint amilyen a kábítószer-fogyasztás liberalizálása, valamint a kábítószerekhez és más drogokhoz kapcsolódó ismeretek iskolai oktatása. És bár egyesek szemében minden bizonnyal merésznek tűnik az a megállapítás, hogy egy hasonló alapokon szerveződő és hasonló célokat megfogalmazó gárdának az országgyűési „tagságra” kis hazánkban is nagyon komoly esélye lenne (Magyar Kalózpárt..., nem is hangzik rosszul), magam azt gondolom, azok az okok, amelyek a csapat berlini előretörését magyarázzák, egytől egyig idehaza is fennállnak.   

És itt nem kizárólag, sőt, nem elsősorban „a dilettantizmus bájára” utalok, ami valamennyi fiatal pártra jellemző, és amely a szakemberek szerint a  németországi „kalózok” átütő sikerében is igen jelentős szerepet játszott (mulatságos volt például, hogy berlini vezetőjük egy tévévitában nemcsak a gazdasági és munkanélküliségi adatokat illetően nem volt képben, de a német főváros eladósodottságáról se tudott), mint inkább a hagyományos politikai erők kudarcára. Ott van legelébb is az FDP (Freie Demokratische Partei) sorsa: mert bár a német szabad demokraták visszaszorulása nem mérhető a magyar „testvérpárt” teljes amortizálódásához, a liberálisokban csalódott – többnyire a fiatalabb korosztályokhoz tartozó – emberek nagy számmal voksoltak a „kalózokra”. Ugyancsak utóbbiak malmára hajtotta a vizet a nagy néppártoktól való fokozatos elfordulás, még közelebbről az a tény, hogy a már hosszú-hosszú évtizedek óta a politikai porondon lévő pártok mindmáig képtelenek voltak megszólítani annak a generációnak a tagjait, amely már az interneten „nevelkedett”, és amely szinte kizárólag a világhálóról szerzi az ismereteit. És mivel idehaza – amiként azt fentebb említettem – kísértetiesen hasonló a helyzet, nem kockázatos kijelenteni, hogy a berlinihez hasonló forgatkönyv akár nálunk is megvalósulhat. Más kérdés, hogy a „kalóz” típusú pártoknak nem a törvényhozásba kerülés az igazán nehéz, hanem – lásd a svéd példát – a politika első vonalában való tartós (vagy végleges) megmaradás. Ám akár sikerül nekik ez, akár nem, a megjelenésük a vetélytársak számára számos tanulsággal szolgálhat. És akik képesek lesznek ezekből okulni, komoly lépéselőnyre tehetnek szert.

P. S.: A legfrissebb kutatások szerint a németországi szabad demokraták mélyrepülése tovább folytatódik, ugyanakkor az állampolgárok egyötöde nem zárja ki, hogy a „kalózpártra” szavaz majd.