Konzultáció mindhalálig?

Noha egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa Jóri András azon határozatának, amelyben az adatvédelmi biztos az Orbán-kormány által elindított szociális konzultációk kérdőívein található személyes adatok törlését rendelte el (a Fidesz ugyanis az utolsó percben megtámadta a döntést), a fáradhatatlan Szijjártó Péter máris egy új „kérdezz-felelek játékról” tájékoztatta a hazai média képviselőit. A miniszterelnök „külön bejáratú” szóvivője a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésén árulta el, hogy a kabinet a lehető leghamarabb, még az ősz folyamán egy újabb nemzeti konzultációt kezdeményez majd a valamennyi állampolgárt egyformán érdeklő és érintő „közbiztonság” témakörben. Hogy a kormány konkrétan milyen ügyekben is kéri ki választók véleményét, azt egyelőre nem tudni, ugyanis a majdani levelekben szereplő kérdésekre – ahogyan azt Szijjártó elmondta – a legautentikusabb személy, jelesül Pintér Sándor belügyminiszter tesz javaslatot. No, már most, engem ebben az egészben egyáltalán nem az izgat, vajon ez a konzultáció is ugyanolyan óriási sikert hoz-e, mint a korábbiak – a kormányzati kommunikációt ismerve, mindez egyetlen másodpercig sem lehet kétséges –, hanem hogy mely okokból is ragaszkodnak Orbánék olyan nagyon ehhez a „levelezzünk a néppel”-féle bohóckodáshoz, valamint, hogy észreveszik-e az emberek, hogy „szociális konzultáció” címén egy teljességgel értelmetlen, ugyanakkor méregdrága  parasztvakítás folyik.

Nos, ha megengedik, ezúttal nem foglalkoznék azzal a különben lényeges dologgal, hogy a konzultációk eredményeit „bemondásra” kell elhinnünk, mivel a kormányzat annak ellenére sem enged élő embert a visszaküldött kérdőívek közelébe, hogy közpénzből finanszírozott akciókról van szó (így aztán fogalmunk sincs, hogy ténylegesen hányan válaszoltak Orbánéknak, kik és hogyan dolgozzák fel a leveleket, miféle válaszok születtek, és így tovább, és így tovább), amiként azt sem firtatnám, vajon mi szükség van a közbiztonságról konzultálni, amikor – mint tudjuk – az Orbán–Pintér duó röpke két hét alatt rendet tett. Ezeknél ugyanis jóval fontosabb kérdésnek tartom, hogy vajon az a kormány, amely folytonosan a takarékoskodásról papol (hadd tegyem hozzá mindjárt azt is: egyáltalán nem indokolatlanul), miért gondolja úgy, hogy erre a haszontalan levelezgetésre alkalmanként nyugodt lélekkel kidobhat 750-800 millió forintot, miközben az élet minden területéről – egyebek mellett az oktatástól és az egészségügytől – nagyon súlyos pénzeket von el. Arról nem is beszélve, hogy e hatalmas összegek  – ahogy arra fentebb már utaltam – lényegében a semmire, pontosabban afféle konzultációs Patyomkin-falvak építésére mennek el, amelyekkel azt szeretnék elhitetni, hogy az oly sokat emlegetett nemzeti együttműködés nem üres lózung, hanem nagyon is létező valami. Nos, hogy mennyire az, arról meggyőződhettünk az alaptörvénnyel kapcsolatos levélváltás idején, amikor a T. Ház már javában tárgyalt az új alkotmányról, noha a polgárok javaslatait tartalmazó kérdőívek beküldési határideje még le sem járt. Ám bárhogy is van, egyet biztosra veszek: jelesül, hogy Szijjártóék a jövőben is folytatják majd a konzultációs szemfényvesztésüket. Azt látom ugyanis, hogy végzetesen beleszerettek a saját ötletükbe.